Hirdessen itt

Ezeket a zöldségeket, gyümölcsöket soha ne rakd a hűtőbe: mutatjuk, miért

Sokszor olyan zöldségeket, gyümölcsöket, vagy fűszereket is a hűtőszekrénybe teszünk, amiknek árt a hideg, és gyorsabban használhatatlanná válnak, mintha szobahőmérsékleten tároltuk volna őket. 
Összegyűjtöttük azokat a növényeket, amiket nem érdemes hűteni, viszont helyes tárolással könnyedén elérhetjük, hogy tovább frissek maradhassanak hozzávalóink.

Sok háztartásban előfordul, hogy nem megfelelően tároljuk a hozzávalókat, például közismert tény, hogy a krumplit és a vöröshagymát nem kell hűtőszekrénybe tenni, épp ezért alakult ki, hogy egy helyre tesszük őket a kamrában, pedig ez hiba. 

Bár ételekben jól összeillik a burgonya és a hagyma, tárolásuknál azonban mindenképp érdemes távol tartani őket egymástól, ugyanis a hagyma etiléngázt bocsát ki magából, ami felgyorsítja a krumpli érési folyamatát, ami így hamarabb megromlik. A vöröshagyma a fokhagymára nincs ilyen hatással, így ezek nyugodtan tárolhatók együtt is. Na de nézzük egyesével:

A burgonya helyes tárolására a legkedvezőbb, ha sötét, száraz és hideg helyen tartjuk. Fontos, hogy jól szellőző tárolót használjunk, például faládát, esetleg kilyuggatott karton dobozt, a lényeg az, hogy a felesleges nedvesség távozni tudjon a krumpliból. A tárolót továbbá érdemes fedővel ellátni, ami meggátolja, hogy fény jusson be a zöldséghez, így ugyanis megelőzhető a burgonya kicsírázása.
 A vöröshagymát szintén jól szellőző helyen kell tartani, a célnak tökéletesen megfelel egy papírzacskó, vagy fonott kosár, amit elhelyezhetünk a polcon, vagy akár a konyhapulton is. Nem szükséges, sőt nem is javasolt a hagymát a hűtőben tartani, mivel a hideg hatására gyorsan meglágyulhat.
 A fokhagymát 15-18 Celsius fokon érdemes tárolni, a legjobb, ha jól szellőző dobozba, vagy kosárba, tesszük, hogy szabadon elpárologhasson belőle a nedvesség.
 Tévhit, hogy a paradicsomot hűtőszekrényben kell tartani, épp ilyen tárolás esetén fordul elő ugyanis, hogy a paradicsomot ízetlenné válik. A hideg megváltoztatja a paradicsom kémiai tulajdonságait: alacsony hőmérséklet hatására lassulnak azok a folyamatok, amik azért felelnek, hogy a gyümölcsnek friss, zamatos íze legyen, miközben felgyorsulnak azok a kémiai folyamatok, amelyek miatt a paradicsom íze semmilyen, vízízű lesz. A paradicsomot (amíg még egyben van) ezért inkább polcon érdemes tárolni, mint a hűtőszekrényben.
 Ha a bazsalikomot 4,5 Celsius foknál alacsonyabb hőmérsékleten tartjuk, gyorsan befeketedik, épp ezért érdemes a hűtőszekrény helyett inkább a polcon, vagy a konyhapulton tartani. A legjobb, ha egy vízzel feltöltött pohárba tesszük a növényt, mert így tovább friss marad, ezen kívül arra kell még figyelnünk, hogy a bazsalikomnak az árnyas helyek kedveznek, ezért ne tegyük ki erősen napfényes helyekre.
 A dinnyére – legyen akár görög, akár sárga – nincs jó hatással a hűtőszekrény: a hideg kiöli az antioxidánsokat a gyümölcsből. Egy amerikai tanulmány szerint a dinnye közel dupla annyi béta-karotint termel szobahőmérsékleten, mint hűtőszekrényben. A béta-karotin egy egészséges vegyület; jót tesz a bőrnek, és a látásnak is. Amennyiben a dinnye már fel van szeletelve, mindenképp tartsuk hűtőben, hogy késleltessük a romlási folyamatot.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések