Christopher Marlowe élete fordulatos kalandregénybe illik, lángelme, de kötekedő kalandor is volt
1593. május 30-án szúrták le egy kocsmai csetepaté során Christopher Marlowe angol költőt, drámaírót, Shakespeare kortársát és vetélytársát, egyes tudósok szerint szerzőtársát – írja az Ng.24.hu.
1593. május 30-án szúrták le egy kocsmai csetepaté során Christopher Marlowe angol költőt, drámaírót, Shakespeare kortársát és vetélytársát, egyes tudósok szerint szerzőtársát. Élete fordulatos kalandregénybe illik, lángelme, de kötekedő kalandor is volt, aki alig harmincévesen halt erőszakos halált – írja az Ng.24.hu.
Pontos születési idejét nem ismerjük, annyi bizonyos, hogy 1564. február 26-án tartották a keresztvíz alá Canterburyben, ahol egy cipészmester legidősebb fiaként látta meg a napvilágot. Az elemi iskola után ösztöndíjasként a cambridge-i Corpus Christi College máig legismertebb növendéke lett, feltételezett arcképét 1953-ban találták meg az épület egyik helységének falán.
Klasszikus stúdiumokat hallgatott, főleg műfordítóként jeleskedett, angolra ültette át Ovidius Amores című versciklusát és elégiáit. 1584-ben baccalaureusi, majd 1587-ben magisteri fokozatot szerzett, bár az utóbbi címet csak vonakodva adták meg neki, mert azt híresztelték róla, hogy titokban áttért a római katolikus hitre.
Ugyanebben az évben a színpadot is meghódította a Nagy Tamerlán című, kétrészes, tízfelvonásos tragédiájával, amelyben szinte emberfeletti vonásokkal ruházta fel kegyetlen hősét. Az ő képzeletét is megragadta Faust doktor először 1587-ben Németországban, majd egy év múlva Londonban is kiadott története, és nem sokkal később Doktor Faustus tragikus históriája címmel írta meg a legenda első irodalmi rangú feldolgozását, amely kétszáz évvel később Goethe elismerését is kivívta.
Híres műve az 1591 táján színre vitt A párizsi mészárlás című dráma, valamint a Hero és Leander című kiseposz, amelynek első két énekét nem sokkal a szerző halála után George Chapman toldotta meg további néggyel.
1589 körül vitték színre A máltai zsidó című drámáját, amely Shakespeare Velencei kalmárjának szolgált forrásául, 1592-ben pedig megírta a valószínűleg a saját neméhez vonzódó II. Edwardról szóló drámát.
Shakespeare és Marlowe kölcsönösen nagyra tartotta egymást, előbbi sohasem tagadta, sőt, fennen hangoztatta, kitől tanulta a drámai formát. Marlowe színműveinek kirobbanó sikere a kortársak leírása szerint sokban a főhősöket (Tamerlán, Faustus, Barabás, a máltai zsidó) alakító Edward Alleynnek köszönhető, aki nemcsak színészi képességeivel, hanem testméretével is kimagaslott kortársai közül – olvasható az Ng.24.hu oldalán.
Marlowe-nak mindössze hat esztendő adatott az írásra. Rövid, de fordulatos életéről kevés dolgot tudni bizonyosan, az alakját övező legendákból nehéz kihámozni az igazságot. A levéltári feljegyzések arról tanúskodnak, hogy már Cambridge-ben besúgóként a Tudor államhatalmat szolgálta, később pedig a szabadgondolkodó, udvaronc és felfedező Sir Walter Raleigh köréhez csatlakozott. Ma már az is bizonyos, hogy nem szegődött a híres tengerész és kalóz Francis Drake szolgálatába. Azt viszont több forrás is megerősíti, hogy okos volt és fékezhetetlen, jól forgatta a lúdtollat és a kardot, ivott, szerelmeskedett és verekedett, hol puszta kézzel, hol pengével.
Egész életében ateizmussal, illetve a katolikusok ügyével való rokonszenvvel vádolták, de darabjai ellen nem emelt kifogást a cenzúra. Többször zárták rövid időre börtönbe garázdaságért, rendzavarásért, 1592-ben a hollandiai Vlissingen városában hamis pénz verésének vádjával vetették börtönbe (az ügybe angol katolikusok is belekeveredtek), s csak biztosíték fejében engedték szabadon.
A következő év májusában a Titkos Tanács elé idézték, miután felmerült a neve egy levél kapcsán, amelyben a Londonban élő holland és francia protestánsokat fenyegették meg. Nem bizonyítható, csak gyanítható az összefüggés a tíz nap múlva történtekkel: 1593. május 30-án egy ivóban szúrta le egy kétes hírű alak, valószínűleg besúgó, a számla fölött kirobbant vita hevében. Marlowe tetemét másnap névtelen sírba temették, s csak 2002-ben kapott emléktáblát a Westminster-apátságban.
Halálának körülményei nem tisztázottak: a legvalószínűbb, hogy politikai gyilkosság áldozata lett, hiszen számos angol előkelőségről tudott kényes dolgokat, amelyeket elmondhatott volna a Titkos Tanács előtt, de felmerült, hogy anyagi vita vagy féltékenységi dráma kapcsán ölték meg, sőt, egyes teóriák szerint a gyilkosságot csak megrendezték, így mentve meg a várható kivégzéstől és William Shakespeare néven alkotott tovább.
Kortársai már néhány héttel a halála után az őszinte csodálat szavaival méltatták, a legnagyobb dicséretet talán Shakespeare-től kapta, aki az Ahogy tetszik című vígjátékában Marlowe Hero és Leanderéből idézett két sort. Szerb Antal A világirodalom történetében Marlowe-t „Shakespeare Keresztelő Szent Jánosának” titulálta.
2016-ban az Oxford University Press Shakespeare társszerzőjeként ismerte el, a Shakespeare összes ismert művét tartalmazó, The New Oxford Shakespeare című gyűjtemény egyik szerkesztője szerint Marlowe közreműködött a VI. Henrik király első, második és harmadik részében is – írja az Ng.24.hu.
1991-ben a II. Edward című darabjából Derek Jarman rendezett filmet, ugyanebben az évben Ruszt József is színre vitte a Budapesti Kamaraszínházban, Gálffi Lászlóval a címszerepben, 2016-ban pedig Alföldi Róbert rendezett belőle nagy sikerű előadást Fekete Ernő főszereplésével.
0 Megjegyzések