Hirdessen itt

Az EP eljárása Magyarországgal szemben bohózat és jogilag nonszensz


A konfliktus filozófiai és politikai, mégis jogi problémát akarnak csinálni belőle


Az Európai Parlament (EP) eljárása Magyarországgal szemben bohózat és jogilag nonszensz - hangzott el a az M1 és a hirado.hu közös hírháttérműsorában, a 48 perc - Házigazda Lánczi Tamás csütörtök esti adásában.

A műsor e heti adásában Réz András filmesztéta, ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi tanácsadója, valamint Kötter Tamás író, ügyvéd voltak Lánczi Tamás vendégei.

A műsor első részben arról beszélgettek a résztvevők, hogy a spanyol és az olasz szurkolók egymásnak estek az Európa Liga szerdai, budapesti döntője előtt.

Lánczi Tamás felvetette: a magyar sajtó mindig úgy írja le a magyar szurkolókat, amikor külföldre mennek, mintha barbárok vonulnának fel a civilizált környezetben, most mégse lehetett azt olvasni, hogy nem európai, amit a spanyol és az olasz szurkolók műveltek Budapesten.

Kötter Tamás úgy vélekedett: a futball mindig is szimbolikus ügy volt Magyarországon, az ellenzék is jelképpé tette azzal, hogy támadja a kormány programját, amellyel a magyar labdarúgást kívánja fejleszteni.

Réz András azt mondta, lehet, hogy mindenki "túlpolitizálja" a kérdést.
"Amikor erről politikai tenorban értekezünk, akkor azt sugalljuk, hogy ez egy politikai kérdés" - jegyezte meg a filmesztéta.

Kötter Tamás úgy reagált: nem a szurkolókkal volt a baj, hanem a sajtóval, amely kettős mércét alkalmaz a magyar és a külföldi szurkolókra.

Ifjabb Lomnici Zoltán szerint pontosan lehet tudni, hogy az ellenzéki média kettős mércével mér ebben a kérdésben is.

A műsor második részében arról beszélgettek a résztvevők: az EP nem engedné, hogy Magyarország átvegye az unió soros elnökségét.

Ezzel kapcsolatban Kötter Tamás azt mondta, ez a konfliktus filozófiai és politikai, mégis jogi problémát akarnak csinálni belőle. Réz András az EP eljárását bohózatnak, Lomnici Zoltán pedig jogilag nonszensznek nevezte.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések