Hirdessen itt

Vergődnek a multik mert nem tudják a 400 százalékos hasznot kihúzni az emberek zsebéből


A hazánkban működő multinacionális élelmiszerláncok közös alkotmányjogi panaszukban kérik az árstop-rendeletek megsemmisítését. 

A hazánkban működő multinacionális élelmiszerláncok közös alkotmányjogi panaszukban azt kérik az alkotmánybíráktól, hogy állapítsák meg a hat alapvető élelmiszer hatósági árát rögzítő kormányrendeletek Alaptörvény-ellenességét, és azokat a kihirdetésükre visszamenőleges hatállyal semmisítsék meg. Az indítványt már ki is szignálták előadó alkotmánybíróra – írja az Index.

Előzmények

Orbán Viktor miniszterelnök a hivatalos Facebook-oldalán közzétett videójában január 12-én jelentette be, hogy az év első kormányülésén hat termék árának rögzítéséről döntöttek. Ezek a következők:

  • kristálycukor (fehér cukor),
  • búzafinomliszt BL 55,
  • finomított napraforgó-étolaj,
  • házisertéscomb (ideértve a csontos, bőrös, filézett, darabolt, szeletelt vagy darált formában, akár előrecsomagolva, akár anélkül történő értékesítést is, frissen, hűtve, fagyasztva),
  • csirkemell, csirke far-hát, csirkehát egyben vagy külön far- és szárnyvég (ideértve a csontos, bőrös, filézett, darabolt, szeletelt vagy darált formában, akár előrecsomagolva, akár anélkül történő értékesítést is, frissen, hűtve, fagyasztva),
  • ultramagas hőmérsékleten hőkezelt, 2,8 tömegszázalék zsírtartalmú tehéntej.

A kormányfő elmondta, hogy február 1-től a hat termék árát vissza kell vinni arra a szintre, ahol 2021. október 15-én álltak.

Multi-élelmiszerláncok indítványa

A hatósági élelmiszerárakat rögzítő jogszabályokat a multi-élelmiszerláncok augusztus 1-jén kelt alkotmányjogi panaszukban támadták meg az Alkotmánybíróságon. Az „élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelemmel foglalkozó, országos hálózattal, más EU-tagállamban honos anyavállalattal rendelkező gazdasági társaságok” képviseletét a Karsai Dániel Ügyvédi Iroda vállalta. Az indítványozók egyébként nem járultak hozzá személyes adataik nyilvánosságra hozatalához – derül ki az Index cikkéből.

Azzal együtt, hogy az alkotmánybírák még pár napig, augusztus 26-áig ítélkezési szünetet tartanak, az 51 oldalas indítványt augusztus 17-én kiszignálták előadó alkotmánybíróra.

Az indítványozók az egyes élelmiszerek kiskereskedelmi árának maximumát megállapító kormányrendelet, valamint az ezen intézkedéssel összefüggő egyéb jogszabályok Alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, illetve alkalmazhatatlanságuk kimondását kérték az Alkotmánybíróságtól.

Ezért volt problémás a szabályozás a multik szerint

Az alkotmányjogi panasz szerint az indítványozók a hatósági áras termékcsoportokon belül 70-140 terméket forgalmaztak 2021. október 15-én. A termékek 2021. október 15-i árszintjének meghatározására a kereskedőknek összesen két hetet adtak. Szerintük a jogalkotó nem számolt azzal, hogy a szabályozásban körülírt termékcsoportokon belül a legnagyobb kereskedelmi forgalmat bonyolító vállalkozásoknál mekkora munkaterhet jelent az átállás.

Márpedig a jogszabályt meg kellett ismerni, annak ismeretében azonosítani pl. a tejtermékek közül nemcsak a 2,8%-os UHT tejet, hanem pl. a különböző tejitalokat is magában foglalja-e, vagy hogy a kristálycukorból a kockacukorra is vonatkozik-e a hatósági árazásra vonatkozó kötelezettség.

Az indítványozók szerint a szabályozás sérti a kellő felkészülési idő követelményét, továbbá mind az árrendelet, mind a veszélyhelyzeti kormányrendeletek érvényessége kapcsán felmerül a kormány veszélyhelyzeti jogalkotói jogkörével történt visszaélés is.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések