Kövess minket
vállalatok címkéjű bejegyzések megjelenítéseMindet mutat
Igazságügyi Minisztérium: A Ryanairnek be kell fizetnie a 300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot
A Spar után a Lidl is árcsökkentést jelentett be
Lezárták a Jack Daniel’s egyik létesítményét
Akkumulátorgyár építéséhez kér félmilliárd fontos támogatást a brit kormánytól a Jaguar Land Rover tulajdonosa
Korlátozhatta a versenyt az egyik legnagyobb hazai üdítőgyártó
Kiderült mi lesz a Vodafone új neve
Horvát vezetékkel kötött olajszállítási szerződést a Mol
Gigasztrájk a Ryanairnél, több mint 150 járatot töröltek
28 milliárd forintos különadót kapott a Richter karácsonyra a kormánytól
Brit acélipari vállalat segítette ki szénnel a Dunaferrt
Elkezdődhet a Dunaferr felszámolása
Négyszáz embert vesz fel az MVM a problémák után
Az Aldi és Lidl bruttó bérei 400 ezertől indulnak, egy boltvezető egymilliót is kereshet
Lekapcsolja a lámpát a Tungsram – megszűnik a legnagyobb „magyar multi”
Leváltották a Magyar Posta vezérigazgatóját
4 milliós büntetést kapott a Lidl
Vergődnek a multik mert nem tudják a 400 százalékos hasznot kihúzni az emberek zsebéből
Megveszi az állam a Vodafone Magyarországot a 4iG-vel közösen
 190 millió forintos bírságot kapott a DIGI
Itt az új kata-törvény, minden kisvállalkozónak havi 50 ezres adóval