A Fővárosi Főügyészség indítványt tett a gyorsabb eljárás érdekében a Quaestor ügyben – írta portálunknak küldött közleményében a főügyészség. Hozzátették: a rendelkezés célja a büntetőeljárás egyszerűsítése, ezáltal az eljárás gyorsításának elősegítése, mindemellett a pergazdaságosságot is szolgálja, mivel a megszüntetéssel érintett bűncselekmény miatt nem kell bizonyítási eljárást lefolytatni.
A közlemény kitért rá, a Quaestor-ügyben eddig lefolytatott bizonyítási eljárás alapján egyértelmű, hogy az ötven millió forint alatti kárt okozó bűncselekményeket érintő bizonyítás a továbbiakban jelentős időt venne igénybe.
Tényként rögzíthető az is, hogy a vádemelés óta eltelt időben a szóban forgó bűncselekményekben érintett sértettek döntő többségének a büntetőeljárásban figyelembe vehető kára részben vagy teljes egészben megtérült. Összegezték, ezeknél a cselekményeknél a meg nem térült kár összege a teljes vád tárgyává tett mintegy 72 milliárd forintos elkövetési érték 0,3 százaléka. Mindezek alapján megállapítható, hogy a Quaestor ügy vádiratának 4. vádpontjában írt bűncselekményeknek a vád tárgyává tett további, jelentősebb tárgyi súlyú bűncselekmények mellett, a terheltek felelősségre vonása szempontjából nincs jelentősége. Erre tekintettel, a Fővárosi Főügyészség álláspontja szerint ezekben az ügyekben a büntetőeljárás megszüntetésének van helye, ezért erre tett indítványt, az eljárás ésszerű időn belül történő befejezése érdekében. Az eljárás részleges megszüntetése – bűnösség kimondás esetén – a büntetéskiszabási elvekre figyelemmel, érdemben nem befolyásolja a kiszabandó büntetés mértékét. Az indítványról a Fővárosi Törvényszék dönt - áll a közleményben.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések