Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Határok nélkül: egyenesen a csillagok közül voksol az amerikai asztronauta


Kilövésre készen! Nem akármilyen helyről, egyenesen a világűrből adja majd le a szavazatát az amerikai elnökválasztáson Kate Rubins.

Az amerikai űrügynökség (NASA) csinos asztronautája két orosz űrhajóssal, Szergej Nyikolajevics Rizsikovval és Szergej Kud-Szvercskovval karöltve készül arra, hogy november 3-án föld körüli pályáról adja le űrvoksát.

Úgy tervezik, a trió magyar idő szerint szerdán indul útnak egy Szojuz-kapszulával a Kazahsztán területén található Bajkonurból. Míg a hatvanadik nőként űrbe jutó Rubins és Rizsikov számára ez lesz a második űrrepülés, Kud-Szvercskov újonc – összesen hat hónapot töltenek majd a Nemzetközi Űrállomáson (ISS).

Rubins másodszor voksolhat az űrből, korábban ugyanis már járt a Föld körüli pályán keringő állomáson. Mint mondta, nagyon fontosnak tartja az elnökválasztást, a világért sem hagyná ki. A kedvéért egy titkosított szavazólapot juttatnak fel az űrállomásra elektronikus úton, amelynek a kitöltése után a szavazat e-mailben érkezik meg a jegyző irodájába Texasba, ott vannak ugyanis szavazóként regisztrálva a kiküldetésen járó űrhajósok.


– Ha mi meg tudjuk oldani innen, az űrből, akkor a Földön nem kéne, hogy problémát okozzon, hogy az emberek minél többen részt vegyenek a szavazáson – szögezte le Rubins, aki mielőtt űrhajós lett, vírusos betegségeket, rákbiológiát, mikrobiológiát és immunológiát tanulmányozott.

A szőke hölgy amiatt is büszke, hogy az ISS-en ünnepelheti november 1-jét, akkor lesz ugyanis pontosan húsz éve annak, hogy állandó emberi jelenlét van az űrállomáson.

– Izgalmas dolognak tartom, hogy éppen az évfordulókor leszünk majd misszión. Csodálatos időszak ez az űrállomás történetében. Az ottani laboratóriumban ráadásul mindenféle kísérletet végezhetünk majd, a biológiai, fizikai kísérleteken kívül tanulmányozhatjuk a részecskéket, valamint a kvantummechanikát is – magyarázta Rubins.


DNS-sel is dolgozott

Kathleen Rubins 2009 óta űrhajós. Első űrrepülését a Nemzetközi Űrállomás 48. alaplegénységével teljesítette 2016 júniusa és szeptembere között, összesen 115 napot töltött a világűrben. Elsőként végzett el DNS-szekventálást a világűrben, ez az az eljárás, melynek során meghatározzák az örökítőlánc molekuláninak nukleotidsorrendjét. Ez a remények szerint tudományos és orvosi lehetőségek új világát nyithatja meg.


Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések