A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Tolvajok ellen intézkedett Jász-Nagykun-Szolnok Megye rendőrsége

 


Karcagi rendőrök egész bűnlajstromot tártak föl egy gyanúsított esetében, jászberényi kollégáik pedig már vádemelési javaslatot is benyújtottak egy másik, szeptemberi eset elkövetője ellen.


Ismeretlen személy ment be egy kunhegyesi családi házba 2020. szeptember 16-án a délutáni órákban és az ingatlan egyik szobájából márkás ruhaneműket lopott el. A rendőrök adatgyűjtést követően azonosították, majd elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakost, akit gyanúsítottként hallgattak ki. A megalapozott gyanú szerint több lopás és kifosztás, valamint garázdaság is van a terhelt rovásán – tudtuk meg a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletétől.


A nyomozók korábban már megállapították, hogy a terhelt a feltételezett elkövetője a Kunmadarason, 2020. augusztus 27-én történt garázdaságnak, továbbá négy vagyoni elleni bűncselekménynek. Ugyancsak megalapozott a gyanú arra is, hogy a gyanúsított követte el azt a kifosztást, amely még 2020. februárjában történt az egyik kórházban fekvő, alvó beteg sérelmére, ekkor a sértett köntösének zsebéből lopott el egy mobiltelefont.


A rendőrök továbbá a gyanúsított személyéhez kötik azt a kifosztást, ami 2020. június 16-án történt Kunhegyesen. Ez alkalommal is az alvó sértett mellől tulajdonította el a szobai széken hagyott mobiltelefonját. Az egyenruhások kutatás során megtalálták a gyanúsítottnál azon tárgyak egy részét, amik a korábban elkövetett bűncselekményekből származnak. A Karcagi Rendőrkapitányság nyomozói a terheltet őrizetbe vételéről határoztak és előterjesztést tettek a 27 éves nő letartóztatásának indítványozására.


A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetése miatt folytat eljárást, mert egy jászkiséri ingatlan melléképületéből ismeretlen személy eltulajdonított két darab, gumikkal felszerelt alufelnit 2020. szeptember 9-én 15 órát követően. A megalapozott gyanú szerint egy jászkiséri férfi ellopta majd eladta a gumiabroncsokat.


A rendőrök adatgyűjtés során megállapították, hogy az ellopott felnik egy jászkiséri lakos személygépkocsijára vannak felszerelve, ezért az egyenruhások lefoglalták a gumiabroncsokat. A gépjármű tulajdonosa elmondta a rendőröknek, hogy kitől vásárolta meg az autógumikat. A nyomozók elfogták és a Jászberényi Rendőrkapitányságra előállították a feltételezett elkövetőt, akit gyanúsítottként hallgattak ki. A 35 éves helyi lakos a bűncselekményről beismerő vallomást tett.


Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések