Támogassa munkánkat!

Nekiment a debreceni polgármester Lannert Juditnak: Vagy ő, vagy én!


Rendhagyó módon zajlott a Debreceni Egyetem tanévnyitója: Lannert Judit oktatási miniszter kérésére Papp László polgármester nem vett részt az ünnepségen. A város vezetője ezt élesen kritizálta közösségi oldalán, ráadásul azzal vádolta a minisztert, hogy nem tiszteli sem az intézményt, sem a várost. Korábban viszont Lannert Judit írt az őt ért támadásokról, amelyben azt állította, hogy manipulált felvételekkel próbálják félrevezetni a nyilvánosságot egyes ellenzéki politikusok.

Rendhagyó módon kezdődött a tanév a Debreceni Egyetemen, ugyanis Lannert Judit arra kérte a város vezetését, hogy ne vegyen részt az eseményen. Papp László közösségi oldalán ennek ellenére köszöntötte az elsőéves hallgatókat, de egyúttal az oktatási miniszternek is üzent.

A debreceni polgármester bejegyzésében részletezte, miért nem volt jelen a felsőoktatási intézmény tanévnyitó rendezvényén, amelyet azzal indokolt, hogy jelezték számára, ne vegyen részt az eseményen.

Ahogy fogalmaztak: vagy ő, vagy én! Én erre azt mondom: inkább a Debreceni Egyetem!

− fogalmazott Papp László, aki úgy véli, Lannert Judit „nem tiszteli sem az egyetemet, sem a várost”. Megjegyezte, hogy hosszú időre visszanyúló hagyomány, hogy a Debreceni egyetem és a város vezetői közösen köszöntik a város polgáraivá váló elsőéves hallgatókat a tanévnyitón. A polgármester hozzátette, az egyetem kérését tiszteletben tartotta, ezért nem jelent meg az ünnepségen.

Miniszter asszony nem tiszteli sem az egyetemet, sem a várost, sem az évszázados hagyományainkat. Úgy vélem, hogy ez nem európai és nem is demokratikus gondolkodásra vall

− olvasható a városvezető posztjában. Hozzátette, hogy „nem tartom tiszteletben miniszter asszony kérését, de tiszteletben tartom az egyetemét! Az egyetem kérésének megfelelően nem veszek részt a tanévnyitón.”

Bár azt is mondhatnám, hogy szívességet tett nekem miniszter asszony. Az elmúlt napokban nyilvánosságra került, pedagógusokat sértő kijelentései után valójában nekem kellett volna azt mondanom, hogy nem állok egy színpadra Lannert Judittal!

– kritizálta a tárcavezetőt Papp László. Szerinte Lannert Judit egy évszázadok óta fennálló kapcsolatot próbál megbontani a város és az egyetem között, ugyanakkor úgy véli, ez nem járhat sikerrel. A polgármester hangsúlyozta: semmi és senki nem tudja meggyengíteni Debrecen és az egyetem egységét.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi