Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Még sem Ő volt a Teréz körúti robbantó? – Nem bizonyítható, ki van a felvételeken

Hétfőn újabb tárgyalási napot tartottak a Teréz körúti robbantással gyanúsított P. László ügyében. Mint ismert, a férfi tárgyalásai eddig sem voltak meglepetés nélküliek – márciusban például az egyik tárgyalási nap első perceiben összevitatkozott a bíróval, mondván: mit is csinálnak itt és neki miért is kell jelen lennie – majd tüntetően lefeküdt a padra, hogy ő fáradt. A férfit akkor végül mentők vitték el.
A mostani tárgyaláson P. László már nem vett részt. A bíróságon lejátszották az összes – vágatlan – felvételt, amin a feltételezett tettes látható, melyekről dr. Kalina József bíró megállapította: nem lehet minden kétséget kizáróan kijelenteni, hogy P. László van a videókon – írja a Blikk.

A felvételeken a tettes ugyanis nem néz a kamerába, csak járására, testalkatára, magasságára lehet alapozni. Ez utóbbival van a gond. A felvételen ugyanis a szakértők szerint is egy 170-17 centiméter magas férfi látható, míg a gyanúsított 183 centiméter magas.

“Én már jeleztem a nyomozóknak, hogy a felvételeken a fiamnál jóval alacsonyabb személy látható. Végre a bíró úrnak is feltűnt” – mondta László apja a lapnak.

Lélekvándorlásról beszél

P. László a legutóbbi tárgyalása után kérvényezte, hogy ne kelljen jelen lennie a tárgyalási napokon. Ügyvédje szavaiból az tűnik ki, egyre távolabb helyezi magát a történésektől:

“Egyre rosszabbul van. A beszélőre sem szívesen jön ki. Az ügyéről nem lehet vele beszélni, csak egy lélekvándorlásról szóló elméletet hangoztat” – magyarázta dr. Cseterics Krisz­tián, László ügyvédje a bulvárlapnak.

További friss belföldi hírek!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések