Egyre többen panaszkodnak arra, hogy hangos, sőt, helyenként ordít a zene a bevásárlóközpontokban, kiüldözve ezzel a vásárlókat, és megőrjítve az ott dolgozókat. De mire jó az üzletekben hallható zene, és hogyan manipulálhat minket, vásárlókat?
A munkavédelmi törvényben megfogalmazott előírás szerint minden munkavállalónak és a munkavégzés környezetében tartózkodók számára biztosítani kell az egészséges és biztonságos munkavégzéshez szükséges feltételeket. Ahhoz, hogy valaki egészséges körülmények között tudjon dolgozni, vagy vásárolni, az is szükséges, hogy jól értse a másikat, akivel kommunikálni szeretne – magyarázta Lázár Béla munkavédelmi szaktanácsadó a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.
Komoly tüneteket produkálhatunk
Küstel Marianna, a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika egyetemi docense a műsorban arról beszélt, hogy a 8-10 órán át hallható hangos zene komoly tüneteket válthat ki: 65 decibelig, egy alacsonyabb intenzitású zajnak pszichológiai következményei lehetnek, 65 és 85 decibel között már vegetatív tünetek is megjelenhetnek – itt még mindig hallószerven kívüli hatásról beszélhetünk, vagyis feszült lesz az illető, és megemelkedik a vérnyomása.
85 decibel felett az, aki több órán át dolgozik, egy idő után visszafordíthatatlan károsodást szenvedhet a hallószerveiben. Később fülzúgás társulhat a tünetekhez, valamint a magas hangok és beszédértés romlása figyelhető meg – tette hozzá.
Gyalai Korpos Gyula, a Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a sétálóutcákban, az úgynevezett mólón szolgáltatott zenét az üzemeltetés határozza meg, a hangerő – mely beállítása a centermenedzsmenten múlik – a határértékek alatt van. A másik kategóriába az üzletek tartoznak; a boltoknak mind különböző tulajdonosa van, és különböző elvek alapján szolgáltatnak zenét.
Drágább lesz, ha klasszikus
Az Egyesült Királyságban készült egy reprezentatív felmérés arról, hogy a bolttulajdonosok miért használnak zenét.
Az okok között többek között szerepelt, hogy a zene egy megfelelő eszköz egy márka imázsának megteremtéséhez, és a megfelelő atmoszféra kiépítéséhez is hozzájárul. Ezenkívül a meghitt tér létrehozásában is szerepet játszik – vagyis elnyomja a zajokat –, befolyásolja a vásárlók mozgásának sebességét, lerövidíti a várakozási időt és intenzívebb vásárlásra bátorítja a vevőket – például a klasszikus zene általában drágább termékek vásárlására ösztönöz – magyarázta Gyalai Korpos Gyula.
0 Megjegyzések