Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Elhunyt a Balásházy János-középiskola igazgatója

Életének 52. évében kedden tragikus hirtelenséggel elhunyt Kovács Árpádné Molnár Judit, a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma igazgatója.
Kovács Árpádné Molnár Judit 1988-tól, ötödéves egyetemista korától volt tagja nevelőtestületünknek. Matematika- számítástechnika-ábrázoló geometria szakos tanárként megalapozta iskolánkban az informatika tanítást, támogatta a kompetencia és IKT alapú oktatás bevezetését, meghonosítását. Matematika tanárként és osztályfőnökként is kiváló példát mutatott gyermekközpontú szemléletével, emberségével és kimagasló szakmai tudásával.

2007-től előbb igazgatóhelyettesként, majd 2014-től intézményvezetőként is a demokratikus és bizalom alapú légkör megteremtéséért dolgozott, amelyben tanár és diák egyaránt kibontakozhatott.

Forrás: dehir.hu

Megjegyzés küldése

1 Megjegyzések

Unknown üzenete…
Részvétem a családnak