Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Átadták Debrecen első utcai könyvszekrényét

Az Ady parkban felállított közösségi könyvespolccal az olvasást kívánják népszerűsíteni.
A világ több pontján, Magyarországon néhány helyen van már hasonló köztéri könyvespolc. A különleges utcabútor használata egyszerű: hozz egy könyvet, cserébe elvihetsz egy másikat!

Az utcai könyvszekrényt civil szervezetek kezdeményezésére hozták létre. A város egymillió forinttal támogatta az esőálló könyvszekrény megépítését. Nagy Sándor, a városrész önkormányzati képviselője egyike volt azoknak, akik elsőként helyeztek el könyvet a szekrényben.

Kovács Béla Lóránt, a Méliusz Könyvtár igazgatója elmondta: könyvet cserélni és olvasgatni is lehet ennél az utcabútornál, de azt szeretnék, ha egyúttal közösségteremtő hely is lenne. A tervek szerint közösségi programok helyszíneként is szolgál majd az új különleges utcabútor az Ady parkban.

Forrás: dehir.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések