A menekültstátuszért folyamodókat megillető ellátások évtizedekig a szociális jog részét képezték Németországban.
A menedékesek alapvetően ugyan olyan ellátásokra voltak jogosultak, mint a német állampolgárok. Ez a kilencvenes évek elején, az oltalmat kérők számának ugrásszerű megnövekedésével tarthatatlanná vált: 1993-ban hatályba lépett a menedékkérők, az elutasított, de ideiglenes tartózkodási engedélybe részesültek (Geduldete), és az ország elhagyására kötelezettek ellátásit szabályozó törvény (Asylbewerberleistungsgesetz – AsylbLG)[1]. A jogszabály dogmatikailag nem a szociális jog, hanem az idegenrendészet részét képezi.
Az Alkotmánybírság ítélete és következményei
Az AsylbLG húsz évig alig módosult. Mígnem 2012-ben a Szövetségi Alkotmánybíróság (BVerfG) kimondta[2], hogy a jogszabály több ponton sérti az Alaptörvényt (Grundgesetz – GG)[3]. Az ítélet szerint az emberi méltósághoz való jogból (1. cikk I. GG – Menschenwürde) és a szociális állam elvéből (20. cikk I. – Sozialstaat) fakadó állami kötelezettség a létminimum biztosítására a menekültekkel szemben is fennáll. Hisz az emberi méltóság származástól, állampolgárságtól függetlenül sérthetetlen. Ezért az abból fakadó jogosultságok bevándorláspolitikai okokból nem csorbíthatók. A létminimum pedig csak akkor tekinthető az emberi méltóság által megkövetelt szinten biztosítottnak, ha a társadalmi, kulturális, politikai életben való részvétel lehetőségét is garantálja. A karlsruhei taláros testület megállapította, hogy a juttatások mértéke, illetve, hogy azok húsz óta változatlanok, sérti a fenti elveket.
Az ítélet hatására, elhúzódó politikai viták után, 2015 márciusában módosult az AsylbLG. Ekkortól a menekültkérőknek járó pénzbeli ellátás mértéke a rendszeres szociális segélyhez igazodik, csak kicsivel marad alatta (Arbeitslosengeld II, a közbeszédben Hartz IV. A pénzbeli juttatás mértéke egyedülálló felnőttek esetében: 409 euró, amely többek között lakhatási és rezsitámogatással egészül ki). A menekülteket megillető kiegészítő juttatások köre és az egészségügyi ellátás továbbra is jóval szűkebb maradt.
Az aktuális szabályozás
A menekültválság kiéleződésével, 2015 októberében ismét jelentősen módosult az AsylbLG. A juttatások nem éppen egyszerű rendszere azóta a következőképpen néz ki:
A juttatások rendszere és mértéke
Az alapjuttatás (Grundleistung) két részből áll: a „szükségleteket fedező” és a „személyes szükségleteket fedező” juttatásból (§ 3 I. AsylbLG – notwendiger Bedarf, illetve notwendiger persönlicher Bedarf). Előbbibe a lakhatás, élelmezés, ruházkodás, egészségügyi ellátás és a személyes használati cikkek biztosítása tartozik. Utóbbival összefüggésben „zsebpénzről” beszélnek, amely a telekommunikációval, közlekedéssel, szabadidős tevékenységgel, testápolási szolgáltatások igénybevétele járó költségek fedezésére szolgál. Betegség, terhesség és újszülött gondozásának ideje alatt pedig kiegészítő juttatások is megilletik a menekülteket (§ 4 AsylbLG).
Az újraszabályozással a „szükségleteket fedező” juttatások köre szűkült, és ezek az eljárás első hat hónapjában természetben is biztosíthatók. A menekültszálláson (§ 47 AsylbLG) élők számára pedig természetben kell biztosítani. Hat hónap elteltével, illetve a menekültszállás elhagyása után az ellátásokat már pénzben folyósítják (§ 3 II AsylbLG). A „személyes szükségleteket fedező” juttatásokat csak akkor kell természetben adni, ha beszerzésük nem okoz aránytalan nehézséget a menekültügyi hatóságok számára (§ 3 I AsylbLG). A gyakorlatban, Bajorországot kivéve, pénzbeli kifizetés történik.
A menedékkérőket az eljárás első hat hónapjában menekültszálláson helyezik el, függetlenül attól, hogy lakhatásukról képesek lennének-e önállóan is gondoskodni. A továbbiakban tartományonként változik az elszállásolás módja: Berlinben és Brémában a hatóság fedezi a lakásbérlés és fenntartás költségeit, Bajorországban továbbra is menekültszálláson történik az elhelyezés, míg a többi 13 tartományban – a befogadóállomások telítettségéhez igazodva – esetről esetre változhat az elszállásolás módja.
0 Megjegyzések