Breaking News

Salvini dicsérte Magyarországot, de mindenkit meglepett az egyik kijelentésével

Sokakat meglepett az olasz belügyminiszter kijelenetése, miszerint a menedékkérők áthelyezésében Franciaország magatartása volt eddig a legméltánytalanabb.
Magyarország a külső határvédelem biztosításában nyújt segítséget Olaszországnak – mondta Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga olasz kormánypárt politikusa a La7 tévéadó műsorában kedd este.

Matteo Salvini az új olasz kormány migrációs politikájáról nyilatkozott az olaszországi kikötőkből kitiltott Aquarius hajó ügye kapcsán a kereskedelmi tévé Nyolc és fél című politikai háttérműsorában.

Elmondta, hogy kedden a francia, a német, a magyar és az osztrák kollégájával is egyeztetett telefonon.

A műsorvezető azt kérdezte tőle, biztos-e abban, hogy megfelelő barátokat választott az olaszok érdekeinek védésére, ha Magyarország nem vesz át menedékkérőket Olaszországtól.

A Liga politikusa úgy válaszolt, a menedékkérők áthelyezésében Franciaország magatartása volt eddig a legméltánytalanabb, mivel Párizs az általa vállalt majdnem tízezres kvótából eddig 640 menedékkérőt vett át.

„Emmanuel, ha tényleg arany szíved van, már holnap átküldünk neked további kilencezret!” – üzente Emmanuel Macron francia elnöknek, aki korábban cinikusnak nevezte az olasz kormányt az Aquarius kitiltása miatt.

Salvini kijelentette: az új olasz kormány azokat akarja segíteni, akiknek joguk van Olaszországban tartózkodni, és el akarja távolítani azokat, akiknek ehhez nincsen joguk. Az Olaszországba érkező száz migránsból csak hét az igazi menekült – tette hozzá.

Hangsúlyozta: azzal, hogy Róma nemet mondott egy nem kormányzati szervezet (NGO) mentőhajójának kikötésére, az illegális bevándorlás központi témává vált Európában, és a változást javasló Olaszország a vita középpontjába került “hasznos távlatokat nyitva meg”.
Az SOS Mediterranée és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) szervezetek működtette hajónak – 629 migránssal a fedélzetén – Olaszország hétfőn tagadta meg a kikötést.

Salvini megjegyezte, hogy a Földközi-tengeren egyetlen olasz NGO vagy olasz felségjelzésű hajó sem tevékenykedik:

külföldi zászlók alatt, külföldi legénységgel, külföldről finanszírozott szervezetek,

amelyek mindenkit Olaszországba hoznak. Megjegyezte, hogy az NGO-k közül többet Soros György alapítványa finanszíroz, amely migránsokkal akarja megtölteni Európát.

Olasz sajtóértesülések szerint az Aquarius miatti francia bírálatok után a római kormány egyenesen azt mérlegeli, hogy lemondja Giuseppe Conte miniszterelnök péntekre tervezett párizsi látogatását.

Nincsenek megjegyzések