Mit jelent Brüsszelnek a demokrácia? – „Brüsszel alig várja a kormány bukását”

Mostanában rendszeresen kapok hideget-meleget amiatt, hogy száz százalékig egyetértek azzal, a választás tétje, hogy magyar ország vagy bevándorlóország leszünk – mondta lapunknak adott interjújában Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő. Beszélt arról is, Brüsszelből még tisztábban látszik, hogy ennek súlya még annál is nagyobb, amit a kormány Magyarországon sugall, hiszen az uinóban reménykedve várják, hátha megbukik a migrációellenes magyar vezetés, és ledől az utolsó bástya a tömeges bevándoroltatás útjából.

– Összegyűlt a megfelelő számú aláírás a kisebbségvédelmi kezdeményezéshez, ami annyit jelent, hogy az Európai Bizottságnak napirendre kell tűznie a kezdeményezést. Mit gondol, a kisebbségek védelme szempontjából milyen eredményt lehet elérni vele az unióban?

– Nagy örömöt érzek, hogy összegyűlt a több mint egymillió aláírás. Az első fontos lépés az lesz, hogy az Európai Uniónak szembesülnie kell vele: a területén léteznek őshonos nemzeti közösségek, amelyek közül számos jogfosztottságban él, mind egyéni, mind pedig kollektív emberi jogaikat illetően.

Az Európai Parlamentben eltöltött kilenc év azt bizonyította számomra, hogy a legtöbb „eurokratának” fogalma sincs arról, mit is jelent mondjuk erdélyi, vagy felvidéki magyarnak lenni, nem értik, hogy „hogy kerültek oda” azok az emberek, nem értik – a Kárpátia együttes megrendítő dalát idézve -, „hogy lett Kovács Máriából Maria Kovachova”? Az első fontos teendő tehát a szembesítés. Hiszek abban, hogy minden témában a legjobb meggyőzési eszköz a valódi emberek valódi történeteinek megismerése. Nagyon szívesen szerveznék például úgynevezett „meghallgatást” az Európai Parlamentben, ahol elszakított magyarok mondhatnák el a jogfosztottsággal kapcsolatos tapasztalataikat és fejthetnék ki, hogy miért van szükség nemzeti önrendelkezésre, autonómiára.

Nagy segítség lehet ebben a Nemzeti Jogvédő Szolgálat, az a szervezet, amelyben jogászként dolgozom, s amely az elszakított területeken élő magyar jogászkollégákkal együtt visz bíróságra ügyeket olyan kérdésekben, mint az anyanyelvi jogok, az oktatáshoz való jog, a szimbólumok, például székely zászló ügye. Az első és egyben fő feladat tehát a probléma megismerése, a diagnózis elkészítése és utána „terápiaként” kötelező erejű jogszabályok meghozatala a tagállamok számára az őshonos nemzeti közösségek jogainak érvényre juttatására.

– Az unió, tapasztalata szerint, miért és milyen különbséget tesz a már területén élő kisebbségek és az illegális bevándorlók jogai között?

– Azért is tartom nagyon fontosnak, hogy az „őshonos nemzeti közösség” és nem pedig a „kisebbség” kifejezést használjuk, mert az előző kérdés kapcsán kifejtettek szerint az unió egyáltalán nem érti a különbséget. Nem fogja fel, hogy mit jelent az, hogy valaki megszületett Európa egy bizonyos pontján, és anélkül, hogy egy kilométert is mozdult volna onnan, egy másik ország állampolgára lett, egy másik nyelvet volt köteles beszélni, megváltozott a neve és szinte minden körülötte.

Ha számokban kellene megfogalmaznom, hogy mennyire foglalkozik az unió az őshonos nemzeti közösségekkel és mennyire a Közel-Keletről, Afrikából bevándorló tömegekkel, akkor a nulla és a száz százalék lenne az arány. Az előző, azaz az elszakított területeken élők jogai egyáltalán nincs napirenden, míg a tömeges bevándorlás és a migránsok jogai állandó, minden napos, kiemelt fontosságú téma.

– Egy korábbi interjúban azt nyilatkozta, az unió “farizeus módon all a demokráciához”. Pontosan mit értett ez alatt?

– A demokrácia eredeti jelentése szerint a nép akaratának kifejeződését jelentené. Látjuk azt, hogy különösen a tömeges migráció kérdésében az európai népek, nemzetek egészen mást szeretnének, mint amit a vezetőik, azaz a „politikai elit”, amelyik nyilvánvalóan gazdasági érdekekből, illetve valamilyen gyalázatos terv végrehajtásaként a lakosság akaratával szemben, rájuk kényszeríti a tömeges migrációt.

Ezért is nagyon fontos Magyarország szerepe, és az hogy április 8-a után is megmaradjunk példaképnek a visegrádi országokkal és Ausztriával karöltve, a többi nemzet előtt. A „farizeusság” alatt azt értem, hogy az unió bort iszik és vizet prédikál, demokráciáról beszél, „demokrácia deficit” miatt ülteti Magyarországot a vádlottak padjára, és közben a legkevésbé sem törődik saját polgárainak akaratával. Ha törődne, akkor már régen feladta volna a tömeges bevándoroltatás, betelepítés erőltetését.

– Mennyire tud egyetérteni azzal, amit a Fidesz választási kampányában hangsúlyoz: április 8. tétje az, hogy megmaradunk e magyar országnak vagy bevándorlóország leszünk?

– Mostanában rendszeresen kapok hideget-meleget ezzel kapcsolatban, de akkor is egyenesen megmondom: száz százalékig egyetértek ezzel a kijelentéssel. Valóban ez a választás tétje. Nem véletlenül tette át júniusra az unió a felső határ nélküli betelepítési kvótáról szóló döntést.

Reménykedve várják, hátha megbukik a migrációellenes magyar kormány, ledől az utolsó bástya a tömeges bevándoroltatás útjából. A tét hatalmas, nem kisebb, hanem ellenkezőleg, még nagyobb, mint amit a kormánypártok és a kormánypárti sajtó sugallnak Magyarországon. Innen Brüsszelből ez még tisztábban látszik.

– Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt nyilatkozta, amennyiben elkezdődik a bevándorlók kvóta szerinti elosztása Európában, a folyamat megállíthatatlan lesz, a kontinens elveszíti identitását. Egyetért ezzel?

– A munkám miatt az időm jelentős részét Nyugat-Európában töltöm. Itt már teljesen egyértelmű, hogy a folyamat aligha megállítható, és az is, hogy szinte teljes mértékben a helyi lakosságnak kell a bevándorlók igényeihez alkalmazkodni. Az Európai Parlament női jogokkal foglalkozó szakbizottságának tagjaként és a nők egyenlő méltóságának elkötelezettjeként például döbbenten tapasztalom azt, hogy természetessé válik az európai nők életformájának a megváltozása.

Nem mernek kiülni „férfi kísérő nélkül” egy kávéház teraszára, nem mernek elmenni sportolni, mert zaklathatják őket, a kislányokat arra biztatják az iskolában, hogy hordjanak ők is európai létükre fejkendőt, és akkor majd nem gúnyolják, vagy fenyegetik őket. Két-három feleséggel rendelkező arab urak élnek nyolc-tíz kisgyerekkel az adófizetők által megkeresett pénzen. A sort folytathatnám napestig.

Azzal is ki kell egészítenem, hogy 2015-ben saját szememmel láttam, hogyan tartja terrorban a migráns tömeg Dél-Magyarország lakosságát, hogyan hatoltak be a tanyákra, gyújtottak tüzet az épületek közepén, hogyan tarolták le a terményt, hogyan jelentek meg tömegesen egyedülálló asszonyok kertjében az ablakot verve. Óriási dolognak tartom, hogy Magyarországon az állami politika szintjére emelkedett az, hogy ettől meg kell védeni az embereket. Nem győzöm hangsúlyozni, kissé megfordultak a szerepek, most már mi vagyunk Nyugat-Európa számára a példakép bátorságból és demokráciából, ami ezt a kérdéskört illeti.

– Adódik a kérdés: megfelelőnek tartja hazánk migrációs politikáját, amely elsősorban a határvédelemre helyezi a hangsúlyt és a bevándorlást kiváltó okok lokális megoldására?

– Csak ezt tartom megfelelőnek a tömeges migráció kezelésére. Teljesen logikus, ha sok tízmillió, szerencsétlen sorsú ember megindul Európa felé, akkor egy idő után teljes képtelenség többet befogadni. Az ő népesedési rátájuk miatt azonban egyre többen és többen lesznek, Európa egy ponton megtelik, és még hogyha teljesen föladnánk földrészünket, akkor sem tudnánk megoldani az ő problémáikat, nyomorúságukat.

Éppen ezért a migráció okainak feltárása és a helyben segítés, valamint a határaink megóvása az egyetlen lehetséges, logikus és ugyanakkor emberséges politika. Nem szabad elfelejteni, hogy például a „Hungary Helps” Program keretében a létükben fenyegetett keresztény közösségeknek közvetlenül is segítséget nyújtunk ott helyben. Az Európai Uniónak szabad kezet kellene adnia a tagállamoknak abban, hogyan kívánják segíteni, támogatni a nehéz helyzetben élő embereket a világban. A „befogadásra kötelezés” meggyőződésem és tapasztalataim szerint senkinek nem jó.

– Szintén korábban a Jobbikkal való viszonyáról úgy nyilatkozott, fájdalmas megélnie, ami történik. Továbbra is így érzi?

– Egyre megdöbbentőbb tapasztalatokat szerzek. Tegnap történt, hogy a Jobbik instrukciójának megfelelően rákattintottam a Kireszavazzunk.hu oldalra és megtettem ezt a Jobbik emberének, Márki-Zay Péternek szavazási útmutatójával is. Mind a kettő arra „utasított”, hogy saját választókerületemben, Budapest XII. kerületében Bauer Tamás DK-s képviselőjelöltre adjam le a voksomat. Inkább száradna le a kezem, mint hogy ezt megtenném, különös tekintettel arra, hogy Bauer Tamás nem egyszerűen a szemkilövető párt jelöltje, de kifejezetten tagadja 2006. október 23-ájának bűneit és a televízió nyilvánossága előtt is kiállt a nemzetére rontó Gyurcsány védelmében, tulajdonképpen helyeselve mindazt, ami történt. Hogyan juthatott el a Jobbik idáig, hogy egy ilyen emberre történő voksolásra biztatja a támogatóit?

A Jobbik a 2002 és ’10 közötti nemzeti ellenállásban, a könnygázban erősödött meg, pontosabban most már úgy tűnik, hogy ezt a lendületet, ezt a lelkesedést használta fel a vezetőség arra, hogy a pártot megerősítse. Most meg már összeállnának bárkivel, akivel a szenvedélyes Orbán-gyűlölet és Fidesz-gyűlölet összetartja ezt az „egyesült ellenzéket.”

Folyik 2006 bűneinek relativizálása, az egyik legnagyobb sokkhatás az volt, amikor az egyik képviselőjelölt azt állította, hogy tulajdonképpen nincs különbség az Orbán-rendszer és a Gyurcsány-rendszer között a tüntetések kezelését illetően. Sorolhatnám napestig a példákat arra, hogy esek egyik döbbenetből a másikba azzal kapcsolatban, hogy mi is lett abból a pártból, amelyikkel összeforrott a nevem. Pontosan az utóbbi miatt voltam kénytelen megszólalni. Soha el nem múló szégyen lenne számomra, ha bármilyen közvetett módon felhasználható lennék a balliberális oldal hatalomba történő visszajuttatásához.

– Pontosan mi az, amivel már nem tud egyetérteni?

– Alapvetően nem tudok egyetérteni a „szavazzunk a legesélyesebb ellenzéki jelöltre” jelszavával, ami azt jelenti, hogy az értékrendet és az elveket – ha még egyáltalán léteznek ilyenek – feladva szavazzunk bárkire, aki lehet akár a szemkilövető DK-MSZP embere is. Nem értek egyet azzal, hogy Hódmezővásárhelyen a Jobbik kezdeményezésére elindult ez a bizonyos „ellenzéki összefogás”, és a vele kéz a kézben járó „taktikai szavazás”, ami azt jelenti, hogy az egyik oldalon van a Fidesz-KDNP, a kormánypártok, a másik oldalon pedig egy teljesen zagyva, kusza, „egyesült ellenzék”, amelyik teljesen kormányzásképtelen lenne, hiszen semmi más nem tartja őket össze, mint az Orbán Viktor és a kormány elleni fékezhetetlen gyűlölet.

Nagy bűnükként rovom föl azt is, hogy az országban sikerült egy „katasztrófa-hangulatot” kialakítani azzal, hogy az „egyesült ellenzék” sajtójából, médiájából folyamatosan árad a szenny, állandóan azzal győzködik az embereket, hogy ez egy élhetetlen országgá vált, itt mindenki bűnöző, aki a kormánypártok közelében van, innen tulajdonképpen mindenki menekül, akinek esze van. Elképesztőnek és gyomorforgatónak tartom ezt, és nem utolsósorban nagyon nagy bűnnek az emberekkel szemben. Egyszer valaki elmagyarázta nekem, hogy a balliberális oldalnak melyek a főbb kommunikációs trükkjei. Döbbenten látom, hogy mennyire igaza volt az illetőnek. Az egyik, vond el az emberek figyelmét a fő kérdésektől azzal, hogy bedobsz és felfújsz egy-egy olyan ügyet, amely az alap kérdésekhez képest jelentéktelen.

Ez abszolút megvalósult, hiszen az ellenzéki sajtóban nem arról van szó, hogy bevándorlóország lesz-e Magyarország vagy megmarad magyar országnak, nem arról van szó, hogy például az orvosok fizetése duplájára emelkedett, a munkából élő emberek életszínvonala igenis nő, hanem arról, hogy rénszarvasokra vadászik X politikus, vagy valami zavaros, senki által nem értett csalási történetbe keveredett bele Y politikus. Az emberek erről beszélnek, ezeket a sztorikat rágják, és ezzel sikerül elvonni a figyelmüket az alap kérdésekről. A másik kommunikációs trükk, hogy a „profi” balliberálisok addig bosszantják az ellenfelüket, amíg az nem mond valami olyat, amit aztán a végtelenségig lehet visszaélésszerűen idézni. Az én közéleti történetemben is volt ilyen, tehát jól ismerem ezt a trükköt. Most Orbán Viktortól idézik azt a kijelentését, hogy az ellenzéki sajtó és média általi gyalázatos támadásokat igazságtétel fogja követni. Ezt állítják be úgy, hogy rettegni kell a miniszterelnöktől.

– Mit gondol arról, hogy a párt alelnöke Janiczak Dávid azok után sem vonult vissza, hogy kompromittáló hangfelvételek kerültek nyilvánosságra, amelyeken ő szerepel?

– A Jobbik is csatlakozott azokhoz a pártokhoz amelyek – egyébként helyesen – hirdetik a nők egyenjogúságának, méltóságának, jogaik védelmének szükségességét. Nagyon szomorú azonban, hogy amikor az első olyan helyzet adódik, hogy ezt a gyakorlatba is át kellene vinni, akkor máris megdől a hitelesség. Nem csak arról van szó, hogy Janiczak Dávid brutális nemi erőszakkal fenyegette meg a neki alárendelt, beosztott munkatársnőjét, hanem arról is, hogy erre a párt elnöke azt mondta, ilyen bárkivel előfordulhat. Megrendítőnek tartom a női méltósághoz való ilyen hozzáállást.

A másik probléma a hitelességgel kapcsolatban, hogy a Jobbik ugyanúgy, mint a többi ellenzéki párt, azt szajkózza, hogy Magyarországon mindenki félelemben él, a munkahelyeken borzasztó a hangulat és a kiszolgáltatottság. Sajnos lehetséges, hogy ebben sok igazság van, ugyanakkor az is világos, hogy sem a Janiczak Dávid-„félék”, sem pedig a Márki-Zay Péter-„félék” nem fogják ezt a helyzetet megváltoztatni. Aligha az lenne a kívánatos, hogy őhozzájuk hasonlóan bánjanak a munkavállalókkal a munkahelyeken. Márki-Zay Péter is fűt-fát ígért, hogyan száll majd szembe a kiszolgáltatottsággal és jogfosztottsággal, aztán első dolga volt, hogy kirúgta a több évtizede ott dolgozó jegyző munkatársakat táppénz alatt, majd pedig azzal alázta és alázza folyamatosan a beosztottjait, hogy kizárólag bekapcsolt diktafonnal hajlandó velük kommunikálni. Ezek az emberek fognak változást elhozni az emberek mindennapjaiba? Aligha!

– Hogyan látja a Jobbik esélyeit a vasárnap tartandó választáson?

– Kissé elszorult a szívem ennek a kérdésnek a hallatán. Felidéztem 2009 nyarát, amikor nagy meglepetésre egy csodálatos, tartalmas, érzelmes és hiteles országos kampány, településről-településre járás után, tizenöt százalékot kapott a Jobbik Magyarországért Mozgalom. Akkor valaki úgy fogalmazott: „Önök szívtől-szívig politizálnak.” A pártnak akkor még gyakorlatilag semmi pénze nem volt, mégis fantasztikus eredményt, igazi áttörést tudtunk elérni. Ez azért volt, mert mélyen hittünk abban, amit mondtunk és tettünk. Bár most, hogy ezt a mondatot kimondtam,eszembe jutott: lehet, hogy ez korántsem mindenkire volt igaz. Azt tudom, hogy én nagyon hittem abban a programban, a „Magyarország a magyaroké” jelszavával, amely, ne feledjük, akkor még merőben szokatlan őszinteség volt. Tengernyi, sok ezer önkéntes segítette a Jobbikot országszerte. De nosztalgiázás helyett, nyilván a kérdésére adott válaszra kíváncsi. Ha a Jobbik az eredeti értékrend és elvek mellett ment volna tovább, akkor mostanra jó esélye lenne arra, hogy önállóan kormányozzon.

Az elvek föladása és a mindenkinek megfelelni próbálás miatt azonban, nyilvánvalóan most nem ez a helyzet. Attól tartok, hogy létrejöhet az a bizonyos „szivárvány-koalíció” vagy talán jobb kifejezéssel „rém-koalíció”, amelyben a hódmezővásárhelyi modellnek megfelelően Gyurcsánytól Vonáig mindenki „összeborul”. S hogy ennek mi lesz a következménye, azt Gyurcsány Ferenc a tőle szokatlan őszinteséggel vetítette előre: teljes káosz. Nem tudom elképzelni azt az érzést, hogy április 9-én belépjek az Európai Parlament épületébe azzal a tudattal, hogy ők, azaz Brüsszel, és az EU-szervilis, migránspárti erők nyertek, mi, hazafias érzelmű magyarok pedig veszítettünk. Ebbe rossz belegondolni, és különösen rossz belegondolni abba, milyen gyorsasággal és határozottsággal fogja megkezdeni a tömeges betelepítést hazánkba az Európai Unió egy ilyen választási eredmény után. Bízom a magyarok bölcsességében, hosszú távú gondolkodásában, abban, hogy különbséget tudnak tenni jelentős és kevésbé jelentős kérdések között, velem együtt akár a személyes fájdalmaikon és sérelmeiken is felül tudnak emelkedni és azt mondják, hogy a legfontosabb, hogy nekünk, gyermekeinknek, unokáinknak és dédunokáinknak is legyen saját hazájuk. Mert Magyarország a magyaroké!