Medgyessy Péter volt miniszterelnök volt a vendége a Della Podcast legutóbbi adásának. A volt kormányfő érintett bel- és külpolitikai kérdéseket egyaránt, de az Európai Unió helyzetéről is elmondta véleményét.
Medgyessy beszélt a választái esélyekről és Orbán Viktorról is, aki szerinte a 2002-es választási veresége után félre tudott vonulni, és végig tudta gondolni azt, hogy a következő évtizedekben mit akar csinálni a politikában.
„Én úgy képzelem, vagy úgy gondolom, hogy ha most elvesztené a választást, amire én azért látok esélyt, ugyanúgy félre fog vonulni, és ugyanúgy fel fogja dolgozni 2030-ban, 67 éves lesz. Egy politikus számára ez nem egy öreg ember” – fogalmazott.
A korábbi miniszterelnök szerint Magyar Péter még abban a stádiumban van, amikor azt gondolja, hogy mindent jól tud. De előbb-utóbb mindenki rájön, hogy nem tud mindent.
Medgyessy a brüsszeli vitákról úgy vélekedett, hogy új alapokra kell helyezni az Unióval való kapcsolatot, ha Tisza nyer, akkor a Tiszának, ha Fidesz nyer, akkor a Fidesznek.
A volt miniszterelnök szerint lehet, hogy a Patrióták erősebbek lesznek Európában, de ettől Magyarországnak nem nő meg a szerepe. Azt érzékeli, hogy az, ami itt az elmúlt években történt, ott mérhetetlenül nagy hiba van.
Az a nagy hiba, hogy tudniillik óriási pénzekről mondtunk le azon a címen, hogy mi szuverenitást akarunk mutatni.
– mondta.
Medgyessy szerint az az igazán szuverén ország, amelyik gazdaságilag erős, mert az az alapja a szuverenitásnak. Ezen az alapon pedig nem lehet félreseperni a szuverenitást. Ha egy ország gazdasága nehéz, könnyen támadható, labilis, akkor a szuverenitása is labilis – fogalmazott a volt kormányfő, aki szerint egyébként Európa eltunyult, és ebben szerepet játszik az is, hogy tulajdonképpen a legjobb Európában élni.
Medgyessy úgy látja, hogy az Európa gondolkodik azon most már, hogy egy önálló karaktert vegyen fel. Ezt azért néhány ország rendesen akadályozza vagy nehezíti.
A volt miniszterelnök hazánkat például ilyen országnak tartja.
A volt kormányfő beszélt arról is, hogy nem érzi azt, hogy új világrend van kialakulóban. Az ő megközelítése szerint az új világrendhez új erőviszonyok kellenek. Ő azonban nem lát ilyet. Szerinte az Egyesült Államok továbbra is a legerősebb a világban. Minden értelemben. Egyre inkább kiderül, hogy Kína komoly ellensúlyt jelenthet a gazdaságban is, meg a világban is az USA-val szemben. De nem jutott olyan helyzetbe, hogy erősebb lenne, mint az Egyesült Államok. Közelít hozzá, de mögötte van.
(Mandiner)
0 Megjegyzések