Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Az újságíró, aki maga a földi sötétség


A régi, klasszikusnak mondott újságírók cikkeit, munkásságát  olvasgatva, elkezdtem keresgélni egy mai, kiváló fiatal újságírót, közel s távol e vidéken. „Nagy reménységet nem fűztünk, de vágyainkat és elképzeléseinket ismét felülírta a valóság.” Egy förmedvény írója mindenképp. 

Szerencsétlenségemre nem mások által ajánlott, hanem egy, a saját olvasmányú cikk firkászába botlottam, aki vélhetőleg önmagát tájékozott, minden témához értő, szofisztikált és magasan képzett újságírónak tartó egyede „szelek, migránsok és drag queenek által megcibált „ (jelentsen ez bármit is) hazánknak. Egyébként nagy reményeket nem fűztem senkihez, ismerem már a híg valóságot.

Hiába, a lepény hal megy elől, a remény hal meg utoljára, így bizakodtam. Kár volt! Előrebocsátom  azonban, hogy más publicista szóhalmazait nem vizsgáltam már a sokkoló élmény után. Így más  megmondó ember írásáról nincsen tapasztalatom, csak erről a kisiskolás szintű fogalmazványról.

Eleinte örültem, hogy független és friss látásmódot, jellemzést kapok a gyógyfürdőkről. Ismételten  csak kár volt. Ahelyett, hogy mindenről átfogóan tájékoztatott volna cikkében emberünk,  -  ellentétben „a világ egyik legkedvesebb asszonyával” - dilettantizmusát csillogtatta. Amolyan bádog fényesen. Mert pl. gőzök vannak mind az épületben, mind a medencékben, de habok legfeljebb az újságírónk szájában. És persze a cappuccinoja tetején, mint azt megtudtuk Andrew Zimmern-et  megszégyenítő gasztronómiai kalauzában. Halkan megjegyezve azonban, kivételesen tényleg semmi köze sincs a lötyinek sem az eredeti bécsi kávéházi csodához, sem pedig a valódi, friss pörkölésű kávéból készült cappuccinóhoz. Ennek ellenére ekkorra már Szalézi Szent Ferencbe vetett hitem is rég délibábbá vált. Mert köddé nem, csakis délibábbá válhatott a nem is oly távoli puszta miatt.

 Időutazónk talán Jacques-Foches-al ivott a varázsitalból vagy talán Doki időgépén utazott, hogy a jó (?) öreg szocialista idők intézményeit ily jól ismeri testközelből. Mert ugyan hogyan is ismerhetné ilyen hitelesnek tűnően a kort és annak több sebből vérző búját-baját, hacsak nem mondjuk az ózdi kohászban lehúzott évek után az sztk-k köveit koptatta reumás végtagjaival vagy éppen modern szocialista nőként, a vájárkodást befejezve a nőgyógyászt járta panaszaival valamelyik kád kori kórházban.

„Tájékozott” barátunknak talán meglepő volt, de egy GYÓGYfürdőbe jellemzően 60+-os embertársaink járnak GYÓGYulni, GYÓGYvízbe, GYÓGYkezelések által. Ugyanis ezért jött létre a gyógyfürdő, ha már feltört a gyógyvíz és amelyben 14 év alatti gyermekeknek nem javasolt a fürdőzés. 

Vélhetőleg az általa jobban ismert, habbal teli pancsi partykra más épület hivatott biztosítani a gondtalan szórakozást. Sajnos a jóval fiatalabb korosztályból is fellelhetők itt gyógyulni vágyók,  akik öröklött és/vagy baleset által szerzett betegségeik tünetein szeretnének enyhíteni ebben az általa dzsuvásnak tartott komplexumban, hogy aztán a kúra végén teljesebb életet élhessenek a küzdelmes hétköznapokban. Vagy éppen a hőn áhított teherbe esés nehézségeire remélnek megoldást. Ők mind tudják, hogy a zavaros, sőt egyenesen mocskosnak titulált víz hozza meg a várva várt javulásukat. Mert ez a szutykos, barna, szagos víz, a természet csodája, maga a gyógyvíz.

Hogy csak pár elemet említsek, jódos, brómos, konyhasós gyógyvíz, jellegzetes illattal és színnel. Persze nem kell mindenkinek balneo szakembernek vagy kémikusnak lenni, de ajánlanám a Google-izz, kuksizz és ne hisztizz megoldást. Talán akkor némi információ, ne adj' Isten tudás birtokában nem állítana ki magáról szegénységi bizonyítványt és nem ócsárolná az igazoltan gyógyhatású vizet. Azt a vizet, aminek igénybe vételéért évente százezrek áldoznak nem kevés időt és pénzt, csakhogy javulást elérjenek fájdalmas állapotukban. Ez neki a jelek szerint éppúgy  elképzelhetetlen, minthogy van élet Budapesten túl is.

Valamint, ha építésszé pallérozott egója igényét szerette volna kielégíteni esztétikai kérdésekben, kérdezni kellett volna, hogy mi, miért ilyen. Illetve most is azt tudom tanácsolni, a Google a barátod. Akikből ilyen magatartás mellett nem lehet sok neki. Mert a bűzösen fröcsögő előző és mostani írásából felsejlik, a kákán is csomót keres majd a fürdő túrája során. De „mindegy mennyire tanultnak, tehetségesnek, menőnek vagy gazdagnak hiszed magad, az, ahogyan másokkal bánsz, végeredményben mindent elmond rólad.”

Igen, adódnak problémák is, mint minden szolgáltató helyen, ahol naponta több száz ember fordul meg. Mint ahogy vannak napi gondok egy sokkal kisebb, mikro közösségben, a családban is. De ez az élet rendje, körforgása, működése. Az erdőben falevelek vannak a földön, a sivatagban sok a homok, egy gyógyfürdőben pedig rendszerint vizes mindent, sok az idős, gyógyulni vágyó. Ha ezekkel valaki nem tud azonosulni, nem tudja elfogadni az adott hely sajátosságait, egyszerűen ne menjen oda. Semmiképpen nem az a megoldás, hogy saját frusztrációját közhírré  harsogja egy lejárató írásban.

Pulitzer az újságírással kapcsolatosan azt az útmutatást adta többek között, : „tömören, világosan, szuggesztíven szemléletesen, hitelesen, hogy fénye mindenkit bölcsen vezessen.”Ezek a gondolatok nem szorulnak különösebb magyarázatra senki számára. Valószínűleg még a Tan Kapuja Buddhista Főiskola hallgatóinak többsége is fogja ezt az üzenetet. Akinek azonban meghaladja a képességeit és nem tudja magáévá tenni, annak kiváló humoristánk gondolatait tudnám közvetíteni megszívlelendő tanácsként: „A vélemény olyan, mint a fing. Jobb, ha az ember bent tartja, mert senki nem kíváncsi rá.

Rosa Lina

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések