Madéfalvi veszedelem: 259 éve mészárolták le a székelyeket

Több évtizedes feszült helyzet csúcsosodott ki 1764. január 7-én, a krónikákba madéfalvi veszedelemként bekerült tömeggyilkosság hajnalán. A jogaikat féltő csíkszéki és háromszéki székelyeket ezen a napon olyan súlyos katonai támadás érte, amelynek hatására több ezren hagyták el szülőföldjüket és kerestek új otthont, javarészt a Kárpátokon túli területeken, Moldvában. A később Bukovinában letelepedett menekültek az azóta eltelt 258 évben szétszóródtak a nagyvilágban, java részük Magyarországon él.

A madéfalvi veszedelem megértéséhez az egykori Habsburg Birodalomba kell visszautaznunk időben, Mária Terézia uralkodásának éveibe – áll a Maszol.hu történelmi összefoglaló anyagában. 

Karda Dalma madéfalvi pedagógus, örökségvédő, újságíró dolgozatában kifejtette: a hagyományosan katonanemzetnek számító székelyek az 1700-as évek kezdetéig ellátták a keleti határvédelmet, ennek fejében előjogokkal rendelkeztek. Ennek vetett véget a 18. század kezdetén az osztrák katonai vezetés, amely összegyűjtötte a székelység fegyvereit és egységesen földműves titulust adott számukra. Azonban már 1702-ben felvetődött az az elképzelés, hogy a földművelés mellett lássanak el mégis határőri feladatokat – fogalmazott. 

A történész elmondta: hozzáfogtak az új határőrség megszervezéséhez erdélyi románok bevonásával: őket a birodalom nagy seregében is be kívánták vetni.

Ez volt a gond, ugyanis a székelyek rendelkeztek bizonyos jogokkal. Például adómentességet élveztek, mentesültek a katonai beszállásolás terhe alól. Mindezért cserébe vállalták, hogy saját költségen katonáskodnak. Tartották is magukat ehhez és fontos volt számukra, hogy székely tisztek alatt, hazai környezetben végezhessék katonai feladataikat, hiszen a földek művelését sem hagyhatták el 

– mondta el a lapnak Karda Dalma.

Az elhúzódó konfliktus megoldására – mutatott rá a történész – 1761-ben Erdélybe rendelték Adolf Buccow tábornokot, akit Mária Terézia Erdély katonai főparancsnokává nevezett ki és megbízta az Erdély déli, keleti és északkeleti részén kialakított határőrvidéken két román és két székely gyalogezred felállításával, akiket kezdetben ígéretekkel, szép szóval igyekeztek meggyőzni, ám ennek ellenére nem tudták besorozni az előírt mennyiségű katonát. Hozzájárult a kudarchoz, hogy Buccow teljesen előkészítetlenül fogott neki feladata elvégzéséhez, nem hívtak össze nemzetgyűlést, nem egyeztettek a székelység vezetőivel – fogalmazott az újságíró. Ezután, mint mondta, fenyegetések következtek: jószágvesztéssel, pénzbírsággal ijesztgették a lakosságot. 

A férfiak kivonultak a falvakból

Teljes volt a káosz, a jobbágyság a nemesség ellen fordult, a falvakban pedig féltek a katonák fosztogatásaitól, az erőszakos besorozástól. Az év végére a falvakban őrségeket szerveztek, őrtüzeket gyújtottak. Decemberre arra az elhatározásra jutottak, hogy el kell szökni, ki kell vonulni a férfiaknak a falvakból

– folytatta a szakember. Ebben a helyzetben elterjedt a hír, hogy az erőszakos besorozások elérték a csíki falvakat, így a települések férfilakossága december 27-én, élükön a madéfalviakkal, kivonult a Szépvíz közelében kijelölt találkozási pontra, a Bozos-Keresztfához. A csíkiakhoz csatlakoztak a Háromszékről lovakkal érkező székelyek is – számolt be az eseményekről Karda Dalma.

A háromszékiek elindultak a falvakba, végül a lovak megfelelőbb ellátása érdekében úgy döntöttek, hogy Madéfalvára vonulnak be az ellenálló férfiak, mintegy  ötezer ember érkezett – folytatta.  

Békés este, majd ágyúdörgés

Január 6-án készen volt a kérvény, szentmisén vettek részt az ellenállók Rákoson, majd javarészt házaknál kaptak szállást és bizakodva várták a másnapot. Ezzel párhuzamosan készült a támadás, Buccow és Siskovicz készítette elő. 7-én kora hajnalban kivezényelték a katonaságot és körbezárták a falut, két ágyút is felállítottak. Hajnali 4 órakor dördült el az első ágyúlövés, a golyó egy parasztházba csapódott, a háromszékiek egyik vezetőjének közelében

 – szemléltette a szakember.

Ezzel megkezdődött a támadás, a katonák lerohanták a falut, a Varga-szeg nevű falurészt felégették. A meglepett székelyek nem tanúsítottak ellenállást, aki tehette, mentette az életét – ismertette Karda Dalma. 

Azt is elmondta a történész: az öldöklés reggel 9 óráig tartott, a sérültek, a megfélemlített emberek a környező erdőkbe menekültek, néhányan a csíksomlyói ferences kolostorban kaptak menedéket. A mezőkön, az erdőkben sebesültek és halottak tömege feküdt, mintegy 400 foglyot pedig a csíkszeredai várba szállítottak kihallgatásra – szemléltette az eseményeket.

Az események nyomán voltak, akik engedtek a nyomásnak és beálltak katonának, az érintettek nagy része azonban elmenekült és Moldva felé vette az irányt, ami ebben az időben török fennhatóság alá tartozott. 

Moldvában 7-8 ezer között lehetett azok száma, akik Csíkszékről és Háromszékről menekültek el a madéfalvi események hatására, ők földesúri birtokokon, különböző falvakban telepedtek le.

1776-ban Mártonffy Mór Észak-Bukovinába utazott, amely 1772 óta szintén a Habsburg Birodalom része volt. Vele tartott mintegy száz menekült család, ők és későbbi követőik alapítják meg a következő években az öt bukovinai magyar falut, Istensegítset, Fogadjistent, Hadikfalvát, Andrásfalvát és Józseffalvát.