A magyar álláspont mellett érvelnek a legrangosabb amerikai külpolitikai lapban

„Új, realista szelek éledeznek az atlantista külpolitikai stratégiában?” – teszi fel a kérdést Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója legfrissebb bejegyzésében, idézve a legrangosabb amerikai külpolitikai lapban, a Foreign Affairsben megjelent esszét, amely szerint a Nyugatnak új stratégiára van szüksége Ukrajnában. Szánthó Miklós szerint örömteli látni, hogy több mint egy év elteltével a legnagyobb nyugati külpolitikai gondolkodók is a kezdetektől megfogalmazott magyar álláspont mellett érvelnek.

„Új, realista szelek éledeznek az atlantista külpolitikai stratégiában?” – teszi fel a kérdést Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója legfrissebb bejegyzésében.

Mint írja: tűzszünet, majd béketárgyalások, mert a nyugati segítség fenntarthatatlan és brutális költségekkel jár a teljes világra nézve – a békéhez vezető utat keresi a neves amerikai lap: úgy tűnik, megszületett a felismerés, hogy a harctéren nem tudnak katonai vereséget mérni az oroszokra, mert a legmodernebb fegyverek szállításával is csak egy költséges patthelyzetet tudnak elérni. És mindennek folyománya, hogy a globális gazdasági következmények súlyos csapást mérnek a Nyugatra (is). Szánthó Miklós szerint örömteli látni, hogy több mint egy év elteltével a legnagyobb nyugati külpolitikai gondolkodók is a kezdetektől megfogalmazott magyar álláspont mellett érvelnek.

Véres patthelyzet

Figyelemre méltó esszé jelent meg ugyanis a legrangosabb amerikai külpolitikai lapban, a Foreign Affairsben, amelynek már a címe is árulkodó: A Nyugatnak új stratégiára van szüksége Ukrajnában. Az írás két szerzője a Külkapcsolatok Tanácsának, a Council on Foreign Relations meghatározó alakjai. Cikkükben úgy érvelnek, az anyagi és emberi költségek már most óriásiak, és ezek tovább emelkednek majd, ahogyan Moszkva és Kijev is felkészül az újabb offenzívára. A két szerző hangsúlyozza, hogy az orosz hadsereg valóban számbeli fölényben áll az ukránnal szemben, de utóbbi jobb morállal és a nyugati támogatásokhoz történő hozzáféréssel harcol a csatamezőn. Csakhogy e két komponens, a számbeli fölény az egyik oldalon és a nyugati támogatások a másik oldalon nem egyik vagy másik oldal végső győzelméhez, hanem egy véres patthelyzethez vezethet értékelésük szerint.

Ennek fényében, érthető módon, egyre több a felhívás a konfliktus diplomáciai lezárására

 – fogalmaznak, és az ide vezető utat – kissé cinikusan – abban látják, ha Ukrajna ténylegesen megkapja azokat a fegyvereket, amelyekre a Nyugat ígéreteket tett, és amelyekkel sikeresen védheti magát, egészen addig, amíg Kijev is „belenyugszik” a tárgyalásos rendezés megnyitásába, miután a csatamezőn „beleadott mindent”, és egyre nagyobb gondot okoz majd neki a további nyugati támogatás fenntartása, és a saját emberállománya. Ez elvezetheti Kijevet és Moszkvát a csatatérről a tárgyalóasztalhoz – vélik a szerzők.

Új elem a béketerv

A következő kulcsgondolat ebben az új stratégiai vízióban – hívja fel a figyelmet Szánthó Miklós –, hogy „a Nyugat stratégiájának második eleme az lenne, hogy még az idén kidolgozza a tűzszünet és a konfliktus végleges lezárását célzó békefolyamat közvetítésére irányuló tervet”. Ez mindenképpen új elem, mert eddig Oroszország feldarabolásáról és legyőzéséről szövögettek lázálmokat e lap hasábjain is. Az írás azt is leszögezi, „a szankciók nem fojtották meg az orosz gazdaságot”.

A két szerző ugyan a nyugati fegyverszállítások felpörgetése mellett érvel, de e bekezdés után azonnal ott is áll a következő mondat: „Ám bármennyire is jót tenne a nagyobb nyugati katonai segítség, nem valószínű, hogy megváltoztatná azt az alapvető valóságot, hogy ez a háború patthelyzet felé tart. […] Még ha a Nyugat fokozza is katonai segítségét, Ukrajna várhatóan messze elmarad az orosz erők legyőzésétől. Kifogyóban vannak a katonák és a lőszerek, és a gazdaság helyzete továbbra is romlik.” A szerzők további aggodalma, hogy „Hszi Csin-ping kínai elnök nagy és hosszú távú fogadást kötött Putyinra, és nem fogja tétlenül nézni, hogy Oroszország döntő vereséget szenvedjen”.

A szerzők a jelenlegi helyzetet így festik le: „Még Ukrajna szempontjából sem lenne bölcs dolog továbbra is kitartóan törekedni egy teljes katonai győzelemre […]. Az ukrán erők már több mint 100 000 áldozatot szenvedtek, és sokukat elvesztették legjobb katonáik közül. Az ukrán gazdaság mintegy 30 százalékkal zsugorodott, a szegénységi ráta megugrott, és Oroszország továbbra is bombázza az ország kritikus infrastruktúráját. Körülbelül nyolcmillió ukrán menekült el az országból, és további milliók kényszerülnének belső menekültként élni.

Ukrajnának nem szabad kockáztatnia, hogy elpusztítsa önmagát olyan célokért, amelyek valószínűleg elérhetetlenek.

A kőkemény és húsba vágó realitást azonban a következő mondatokba is belecsempészték a szerzők: „A harci időszak végére az Egyesült Államoknak és Európának is jó oka lesz arra, hogy felhagyjon azzal a kinyilvánított politikájával, hogy Ukrajnát »addig támogassa, amíg szükséges«. Ukrajna szuverén és biztonságos demokráciaként való fennmaradása prioritás, de e cél elérése nem követeli meg, hogy az ország rövid távon visszaszerezze a Krím és a Donbasz teljes ellenőrzését.”

A nyugati támogatások fenntarthatatlanságát szintén húsba vágó mondatokkal érzékeltetik a szerzők: „A valóság az, hogy Kijev folyamatos, nagyszabású támogatása szélesebb stratégiai kockázatokat hordoz. A háború erodálja a Nyugat katonai felkészültségét és kimeríti fegyverkészleteit; a védelmi ipari bázis nem tud lépést tartani Ukrajna felszerelési és lőszerkiadásaival”, és „A háború a világgazdaságra is nagy költségeket ró. Megzavarta az ellátási láncokat, hozzájárulva a magas inflációhoz, valamint az energia- és élelmiszerhiányhoz.”

Itt az ideje egy B tervnek

Az esszé végkövetkeztetése ez:

Itt az ideje, hogy elkészüljön a B terv. Tekintettel a háború várható alakulására, az Egyesült Államoknak és partnereinek már most el kell kezdeniük a diplomáciai végjáték megfogalmazását. […] Washingtonnak konzultációkat kell kezdenie európai szövetségeseivel és Kijevvel egy diplomáciai kezdeményezésről. […] gyakorlatilag egy demilitarizált övezetet hozva létre. […] A Nyugatnak más befolyásos országokat, köztük Kínát és Indiát is meg kellene szólítania, hogy támogassák a tűzszüneti javaslatot.

A szerzők a tűzszüneti megállapodás és a béketárgyalások érdekében azt is belebegtetik, a NATO-nak és Oroszországnak új tárgyalásokat kell kezdeményeznie, és enyhíteni lehet az Oroszországot célzó szankciókon is: „szükséges, hogy a NATO és Oroszország konstruktív párbeszédet kezdjen az új fegyverkezési verseny megelőzése, a katonai-katonai kapcsolatok újjáépítése és más, közös érdekű kérdések, köztük a nukleáris fegyverek elterjedésének kezelése érdekében. […] a Nyugat felajánlhatna némi korlátozott enyhítést a szankciók alól, cserébe azért, hogy Oroszország hajlandó betartani a tűzszünetet, beleegyezik egy demilitarizált övezet létrehozásába és érdemben részt vesz a béketárgyalásokon.”

Az írás szerzője figyelmeztet arra, hogy „A Nyugat több mint egy éve hagyja, hogy Ukrajna határozza meg a sikert és határozza meg a Nyugat háborús céljait. Ez a politika, függetlenül attól, hogy a háború kezdetén volt-e értelme, mostanra kifutott. Nem bölcs dolog, mert Ukrajna céljai konfliktusba kerülnek más nyugati érdekekkel.” És fenntarthatatlan – fogalmaznak –, mert

a háború költségei egyre nőnek, a nyugati közvélemény és kormányaik pedig egyre inkább belefáradnak a folyamatos támogatásba. 

„Globális hatalomként az Egyesült Államoknak el kell ismernie, hogy a háborúban kockán forgó érdekek maximális meghatározása olyan politikát eredményezett, amely egyre inkább ellentétbe kerül más amerikai prioritásokkal” – vonják le a konklúziót a szerzők.