Kikaptak a San Siróban, amiben szerintük Kovács István keze is benne volt.
Szerda
este rendezték a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek első forduláját,
melynek során az AC Milan 1-0-ra legyőzte a Nápoly csapatát Milánóban. A
mérkőzést a nagykárolyi születésű Nagy István vezette, akinek
ténykedése nem nyerte el a vendégcsapat szurkereinek tetszését: a
Napoli-szurkolók jogi lépéseket akarnak tenni a játékvezető ellen.
Két
nápolyi szurkolói klub, a Noi Consumatori és a Napoli Club Maradona is
úgy döntött, Angelo Pisani ügyvéd és egy csapatnyi szakember
segítségével csoportos keresetet nyújtanak be az UEFA-hoz, mert
szerintük Kovács István játékvezetése súlyos károkat okozott
csapatuknak.
„150 millió eurós kártérítést követelünk az
UEFA-tól, Ceferintől és Marchettitől. A tegnap esti bíráskodás a San
Siróban egy egész város álmát fenyegeti, több millió szurkolót károsít
meg” – írja a beadvány alapján Tutto Napoli.
0 Megjegyzések