Hirdessen itt

 Halálosan megfenyegette és kirabolta ivócimboráját az egri férfi


A földön fetrengve verekedtek, végül a rabló mindent vitt.


Egy 38 éves férfi Egerben rabolt idén július 23-án éjjel, azt követően, hogy aznap délután a buszpályaudvaron huzamosan együtt italozott a sértettel - közölte portálunkkal dr. Konkoly Thege László megyei sajtószóvivő ügyész. A szakember hozzátette, már éjfélre járt az idő, amikor a hazafelé tartó ismerősök a Kacsapart sarkához értek, ahol a vádlott váratlanul kiragadta ivócimborája kezéből annak ruhákat tartalmazó műanyag szatyrait és azokkal futásnak eredt.

A károsult utánaszaladt, majd amikor beérte, megpróbálta visszavenni tőle a tulajdonát, de ez még dulakodás árán sem sikerült neki. A két ember a földre került, ahol az erőszakos rabló azzal fenyegette a sértettet, hogy megöli, ha nem engedi el. Végül a vádlottnak sikerült megtartania a zsákmányát, mellyel távozott a helyszínről.

Az Egri Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat ellene, végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

 Letartóztatták a Lőrinciben elfogott szerb embercsempészt
 Három milliós mobilházzal verték át a gátlástalan csalók a Heves megyei férfit
Összeütközött két személyautó Kápolna térségében: az egyik jármű patakmederbe zuhan
 Szörnyű kínok között hagyta meghalni édesanyját a Heves megyei férfi és annak családja

 Rablás és pofonok az állomáson: letartóztatta a bíróság a másodrendű vádlottat

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések