Nemzetbiztonsági szempontból is fontos kérdés, hogy milyen ígéretek fejében kapták a súlyos milliárdokat a baloldali politikusok az Action for Democracy nevű amerikai szervezettől – jelentette ki Kocsis Máté a Magyar Nemzetnek adott interjúban.
A Fidesz frakcióvezetője szerint fel kell tárni az összefonódásokat, vizsgálni kell például Karácsony Gergely és környezete szerepét is, hiszen ott jelent meg legmarkánsabban a külföldi befolyásolási kísérlet. A honatya arra is kitért, hogy az Oroszország elleni uniós szankciók közül a kormány kizárólag az energiahordozók embargóját ellenzi, mivel hazánk elemi érdeke, hogy a jövőben is megérkezzenek a földgáz- és kőolajszállítmányok. Az ellenzék kapcsán úgy fogalmazott, hogy mára a DK maradt az egyedüli életképes erő, amit a többi baloldali pártnak is el kell fogadnia.
– Európára és benne Magyarországra egyre
sötétebb árnyékot vet az ukrajnai háború, ami az utóbbi időszakban
inkább az eszkaláció felé mozdult el, mint a béke irányába. Mit várnak,
mikor és milyen módon érhet véget ez a konfliktus?
–
Magyarországról vagy Európa bármely részéből nehéz megmondani, hogy mi a
nagyhatalmak érdeke, és mikor érhet véget a háború. Az viszont szinte
biztosnak látszik – a szakértők is így látják –, hogy elhúzódó katonai
konfliktussal kell számolnunk.
– Az utóbbi hetek sikeres
ukrán ellentámadásai miatt is egyre több olyan véleményt hallani a
nyilvánosságban, hogy az Oroszországra gyakorolt nemzetközi nyomás
következtében meginoghat Putyin elnök hatalma és maga a rendszer, ami
véget vethet az orosz katonai agressziónak. Ilyen egyszerű lenne a
képlet?
– Nem vitatom, hogy lehet károkat okozni
Oroszországnak, de abban erősen kételkedem, hogy egy ilyen hatalmas
területű, népességű, ásványkincsekben, energiaforrásokban gazdag
országot egykönnyen térdre lehet kényszeríteni.
– A
háború kezdetétől felerősödtek azok a hazai baloldali és részben
nemzetközi kritikák, amelyek túlzott oroszbarátsággal, elfogultsággal és
Putyin kiszolgálásával vádolják a kormányt és a Fideszt. Megalapozottak
ezek a bírálatok?
– A mi politikai közösségünk egységes
abban is, hogy szeretjük a magyar történelmet. Az is, aki csak
felszínesen ismeri hazánk múltját, pontosan tudja, hogy semmi jót nem
köszönhetünk az oroszoknak, akár 1848-ra, a világháborúra vagy az
1956-os forradalomra és szabadságharcra gondolunk. Ha a magyarokat arról
kérdezik, hogy oroszbarátok vagyunk-e, van, aki elkeseredetten
elmosolyodik, van, aki felháborodik. A jelenlegi kormányt sem lehet
elvtelen oroszbarátsággal vádolni. A baloldal persze mindig megteszi,
ami a politikai vagdalkozásban ugyan elfér, de komolyan nem vehető
állítás. Ezt az ellenfeleink is tudják, ezért szándékosan összemosnak
két dolgot. Egy olyan kis területen élő, lélekszámban sem nagy ország
számára, mint amilyen hazánk, amely az energia terén szinte teljesen
kitett a külvilágnak, létfontosságú, hogy az itt élő emberek érdekei
mentén döntsön, ha az energiabiztonságról van szó. A mostani válság
kellős közepén a magyar emberek érdeke az, hogy legyen földgáz,
üzemanyag, legyen energia, hogy tudjanak működni a háztartások, az ipar,
és ne omoljon össze a gazdaság.
– Ez így teljesen
egyértelmű, de talán az uniós szankciókhoz való viszonyt is érdemes
lenne tisztázni, mert ebben a kérdéskörben is sok a félreértés, illetve a
szándékos ferdítés, hazugság. Tehát a kérdés az, hogy a Fidesz és a
kormány általában ellenzi az Oroszország elleni szankciókat, vagy csak
az energiahordozókkal összefüggő bojkottintézkedéseket utasítja el?
–
Kizárólag az energiaszankciókról beszélünk. Már 2014-ben, a Krím
félsziget orosz annektálása után is születtek szankciók Oroszország
ellen, de akkor Angela Merkel német kancellár nem engedte, hogy ezek az
intézkedések az energiára is kiterjedjenek. Ezért akkor nem következett
be energiaválság és ahhoz társuló inflációs robbanás. A mostani európai
uniós vezetés nem tudta megoldani azt a problémát, ami 2014-ben Merkel
kancellárnak sikerült. A geopolitikai és katonai helyzet nem sokban
különbözik az akkoritól, hiszen 2014-ben is egy – arányaiban persze
kisebb – katonai beavatkozás után csatolta el a Krímet Oroszország.
Tehát az orosz lépés lényegében ugyanaz volt, mint most, de az európai
válasz más volt, ezért nem került bajba akkor a kontinens.
–
A mostani szankciók ugyanakkor brutálisan megnövelték az energiaárakat,
és Európában mindenki amiatt aggódik, hogy lesz-e elegendő gáz a téli
hónapokban. Mi a helyzet nálunk?
– A magyar embereknek
emiatt nem kell aggódniuk, itthon lesz elegendő földgáz és energia. A
szankciós felár persze durván érződik – és fog – a világpiaci árakon,
így a hazai fogyasztók pénztárcáján is. Inkább az európai viszonylatok
aggasztók, mert az energiahiány és a szankciós felár példátlan inflációs
hullámot indított el főként a kelet-közép-európai térségben, ami
fojtogatja a magyar gazdaságot is.
– Ilyen bizonytalan
nemzetközi helyzetben a veszélyhelyzet kihirdetésének a lehetősége is
fontos eszköz a kormány kezében. Néhány hete az Országgyűlésnek
benyújtott a témában egy módosító javaslatot, mi ennek a jelentősége?
–
Azt szerettem volna, ha növeljük a parlament szerepét a veszélyhelyzet
kihirdetése kapcsán, mivel a legfőbb népképviseleti szerv mégiscsak az
Országgyűlés, nem a kormány. Szerintem jó, ha a veszélyhelyzetet nem
lehet felső korlát nélkül alkalmazni, 180 naponta a parlament elé kell
kerülnie a döntésnek.
0 Megjegyzések