Tibi atya írása a Facebookon:

Ezek az emberek annyi kegyeletet érdemelnek, amennyit ők életükben másoknak adtak.

„A mai napon tragikus hirtelenséggel elhunyt egy postás, egy vasúti váltókezelő, két rendőr, öt tanár, két ipari alpinista, egy kazántechnikus (és még sokan mások, a lista hosszú). Tegnap is, ma is anyák, apák, férjek, feleségek és nagyszülők, és biztosan (nem üres szófordulat, tényleg kevés dolog ennyire biztos) holnap is hosszú lesz a lista.

Infarktus, agyvérzés, egy vérrög rosszkor rossz helyen. Rosszkor rossz helyen. Mondjuk éppen ott és akkor, ahol egy drogos pszichopata a több tízmilliós luxusautójával jogosítvány nélkül száguldozik, hogy aztán szabadlábon védekezzen, kokainozzon, műsorfelületet kapjon a magasrangú kormányzati haverjaitól az Echo TV-n, kokainozzon, Thaiföldre utazzon a nőjével, kokainozzon, sorozatosan megszegje még azt a kevés előírást is, amit be kéne tartania hogy megússza, kokainozzon, meghurcoltassa a sofőrt, aki mellett az áldozata ült, kokainozzon, megpróbálja megvesztegetni a nyomozókat (és kokainozzon), majd nagyvonalúan pénzt ajánljon a hozzátartozóknak, mintha csak a kurvájának vetne oda egy húszast, hogy rakassa rendbe a fogsorát, miután a szadista menetben elfelejtett leállni a biztonsági szónál.

És persze vannak, akiknek a drogok meg a veretés negyvennél büntetőfékeznek, mert az egész életük nem szól másról, minthogy megpróbálnak ilyennek látszani, csillogni, tündökölni, másokat frusztrálni a kamu életszínvonalukkal. Sima herével, hungarocell aranytömbökkel meg közúti veszélyeztetéssel kompenzálják, hogy nyomorult strómanok, burzsoák jól kutyái, teljesítmény nélküli csicskák, akiknek ez lehet a legnagyobb örömük az életben.

Sokan halnak bele a foglalkozásukba. Ki közvetlenül, ki közvetetten, a stresszbe, a munka terhébe. Ha tömegesen meggyászoltuk valamennyit, a postást, a vasúti váltókezelőt, a rendőrt, a tanárt, az ipari alpinistát és a kazántechnikust, mindenkit, aki valaha egy fűszálat is keresztbe tett, hogy a Föld egy jobb hely legyen, akkor elgondolkodom rajta, hogy ez a két ember érdemel-e bármi egyebet a közvéleménytől, mint egy hosszú és megkönnyebbült sóhajt, amiért az utak biztonságosabbak lettek, a világ meg két bűnözővel (egy igazival és egy hamisítottal) szegényebb.

A haláluk puszta ténye semmit sem változtat azon, ahogy éltek: istentudattal, miközben az életünk és a biztonságunk sosem jelentett számukra többet, mint a gázpedál mámora. A korai halál egyiknél sem baleset, mindkettejük a saját választott életének köszönheti, annak egyenes következménye.

Ezek az emberek legfeljebb annyi kegyeletet érdemelnek, amennyit ők életükben másoknak adtak. Requiem helyett Highway to hell, mától kedvükre száguldhatnak rajta az idők végezetéig, a gyerekeink pedig ennyivel is biztonságosabban utaznak a közutakon.

A kép a Dózsa György úti gázolás után került fel az Instagramra.”