Tibi atya írása a Facebookon:
Ezek az emberek annyi kegyeletet érdemelnek, amennyit ők életükben másoknak adtak.
„A
mai napon tragikus hirtelenséggel elhunyt egy postás, egy vasúti
váltókezelő, két rendőr, öt tanár, két ipari alpinista, egy
kazántechnikus (és még sokan mások, a lista hosszú). Tegnap is, ma is
anyák, apák, férjek, feleségek és nagyszülők, és biztosan (nem üres
szófordulat, tényleg kevés dolog ennyire biztos) holnap is hosszú lesz a
lista.
Infarktus, agyvérzés, egy vérrög rosszkor rossz helyen.
Rosszkor rossz helyen. Mondjuk éppen ott és akkor, ahol egy drogos
pszichopata a több tízmilliós luxusautójával jogosítvány nélkül
száguldozik, hogy aztán szabadlábon védekezzen, kokainozzon,
műsorfelületet kapjon a magasrangú kormányzati haverjaitól az Echo TV-n,
kokainozzon, Thaiföldre utazzon a nőjével, kokainozzon, sorozatosan
megszegje még azt a kevés előírást is, amit be kéne tartania hogy
megússza, kokainozzon, meghurcoltassa a sofőrt, aki mellett az áldozata
ült, kokainozzon, megpróbálja megvesztegetni a nyomozókat (és
kokainozzon), majd nagyvonalúan pénzt ajánljon a hozzátartozóknak,
mintha csak a kurvájának vetne oda egy húszast, hogy rakassa rendbe a
fogsorát, miután a szadista menetben elfelejtett leállni a biztonsági
szónál.
És persze vannak, akiknek a drogok meg a veretés
negyvennél büntetőfékeznek, mert az egész életük nem szól másról,
minthogy megpróbálnak ilyennek látszani, csillogni, tündökölni, másokat
frusztrálni a kamu életszínvonalukkal. Sima herével, hungarocell
aranytömbökkel meg közúti veszélyeztetéssel kompenzálják, hogy nyomorult
strómanok, burzsoák jól kutyái, teljesítmény nélküli csicskák, akiknek
ez lehet a legnagyobb örömük az életben.
Sokan halnak bele a
foglalkozásukba. Ki közvetlenül, ki közvetetten, a stresszbe, a munka
terhébe. Ha tömegesen meggyászoltuk valamennyit, a postást, a vasúti
váltókezelőt, a rendőrt, a tanárt, az ipari alpinistát és a
kazántechnikust, mindenkit, aki valaha egy fűszálat is keresztbe tett,
hogy a Föld egy jobb hely legyen, akkor elgondolkodom rajta, hogy ez a
két ember érdemel-e bármi egyebet a közvéleménytől, mint egy hosszú és
megkönnyebbült sóhajt, amiért az utak biztonságosabbak lettek, a világ
meg két bűnözővel (egy igazival és egy hamisítottal) szegényebb.
A
haláluk puszta ténye semmit sem változtat azon, ahogy éltek:
istentudattal, miközben az életünk és a biztonságunk sosem jelentett
számukra többet, mint a gázpedál mámora. A korai halál egyiknél sem
baleset, mindkettejük a saját választott életének köszönheti, annak
egyenes következménye.
Ezek az emberek legfeljebb annyi
kegyeletet érdemelnek, amennyit ők életükben másoknak adtak. Requiem
helyett Highway to hell, mától kedvükre száguldhatnak rajta az idők
végezetéig, a gyerekeink pedig ennyivel is biztonságosabban utaznak a
közutakon.
A kép a Dózsa György úti gázolás után került fel az Instagramra.”
0 Megjegyzések