Vlagyimir Putyin orosz elnök elutasította azokat a vádakat, amelyek szerint orosz csapatok felelősek a civilek megöléséért Kijev Bucsa nevű külvárosában.
Az orosz elnök a belorusz kollégájával, Alekszandr Lukasenkóval tartott keddi közös sajtótájékoztatóján szólalt meg az ügyben.
Eddig is gyakran beszéltem a nyugati országok kollégáival. És amikor azt mondják nekem, hogy ‘Bucsa’, megkérdezem tőlük: ‘Jártál már valaha Rakkában? Láttad, hogy ezt a szíriai várost teljesen a földdel tette egyenlővé az amerikai légierő?’? Ott valóban hullák hevertek a romokban hónapokig. És ez senkit sem érdekelt
– mondta Putyin, hozzátéve, hogy a Nyugat által Afganisztánban civilek ellen elkövetett tömeges gyilkosságokat ugyanilyen csend fogadta.
Nem volt ilyen csend, amikor Szíriában provokációkat rendeztek, amikor azt állították, hogy az Aszad-kormány vegyi fegyvereket vetett be. Aztán kiderült, hogy ez egy hazugság volt, ugyanez a hazugság van Bucsában is
– mondta.
Az orosz elnök azt is hozzátette, hogy az ország hírszerzése már megkapta a belorusz kollégáiktól azokat az anyagokat, amelyek bizonyítják, hogy a nyugati médiában “mészárlásnak” bélyegzett bucsai tömeggyilkosság megrendezett volt. Putyin azonban nem részletezte az általa említett anyagokat.
Bucsa április elején került a címlapokra, nem sokkal azután, hogy az orosz hadsereg kivonult Kijev külvárosából, és ukrán csapatok vonultak be, majd miután a helyszínre érkezett az ukrán SZBU és a média a városban több halott civilt találtak.
A kijevi hatóságok azonnal az orosz hadsereget okolták az állítólagos mészárlásért, míg a nyugati vezető politikusok gyorsan Ukrajna oldalára álltak, és felerősítették az incidenssel kapcsolatos álláspontját és újabb szankciókat szorgalmaztak. A külvárosi helyszín ezután az európai politikusok egyik legfelkapottabb helyszínévé vált, ahová egymásután látogattak el az európai politikusok, hogy kifejezzék szolidaritásukat Ukrajnával, valamint elítéljék az “orosz háborús bűnöket”.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések