A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A szabályok betartása is segített volna elkerülni egy halálos balesetet, de az is, ha másképp reagál a két sofőr


Megtartották az első tárgyalást a Mezőkövesdi Járásbíróságon a 2019 őszén Bükk­ábránynál történt halálos motorosbaleset ügyében.


A június 30-i tárgyaláson a baleset okozásával vádolt markoló vezetőjének korábbi vallomását olvasta föl a bíró, miszerint a telephelyre tartott a munkagéppel, a Sályi út és a 3-as főút kereszteződését egyenletes sebességgel közelítette meg az alsóbbrendű út felől, 5-10 kilométer per órával haladt. Többször körülnézett, majd lassított is, de nem látott közeledő járművet. A kereszteződés előtt észlelte a balról érkező motorost, de úgy gondolta, ha az betartja a 70 kilométer per órás sebességkorlátozást, átér előtte.

Amikor látta, hogy a motoros balra dőlt, fékezett, de nem tudott hátramenetbe kapcsolni. Az ütközés után visszatolatott és hívta a ­112-t. Mások is odaértek közben. Látta, hogy a sértett összekuporodva feküdt, a sisakját fogta, s nem mozdult.

A bíróság meghallgatott három tanút is, akiket nem sokkal korábban előzött meg a motort vezető középkorú férfi. Mindnyájan elmondták, gyorsan tűnt föl mögöttük a kétkerekű, és gyorsan meg is előzte őket. Egyikük úgy saccolta, legalább 130-cal haladt akkor. Másikuk szerint akár 150-160-nal is haladhatott. A harmadik szerint, amikor őt előzte, már csak 110-120-szal ment. Egyikük sem látott bizonytalanságot a motoros mozgásában. Az első tanú elmondta, másodikként érkezett a helyszínre, próbált segíteni a motoroson, de nem tudott. Másikuk közelebb volt a helyszínhez (bár őelőtte is állt már ott egy autó), ő még a csattanást is hallotta pár száz méterrel arrébb.

A bíróság szakértői véleményeket is ismertetett, amelyek drónfelvételen, illetve a benzinkút térfigyelő kameráinak felvételén is alapultak. Az első szakvélemény szerint 117-120 kilométer per órás sebességgel haladhatott a motoros, mielőtt elkezdett lassítani a munkagépet meglátva. Ezt később 95-100-ra korrigálta, az ütközés pedig óránkénti 83-85 kilométeres sebességnél történhetett.

Amikor a munkagép beért a kereszteződésbe, 65 méterre volt a motoros, s utóbbi 42-45 méterre a géptől kezdett kikerülő manőverbe, de ez nem sikerült. A szakértő szerint, ha a motoros csupán 70-nel halad, bőven elment volna a munkagép mögött, mert addigra a markoló elhagyja azt a sávot.

Erre valamennyi esélye lett volna akkor is, ha a tényleges sebességgel haladva nem balra, hanem jobbra próbál kerülni, közben pedig lassít, s a munkagép nem áll meg a sávjában, hanem folytatja útját, így egy keskeny sáv maradt volna mögötte az útból.

DOSSZIÉ:

A vihar miatt elmaradt szúnyogirtást pótolnák Szolnokon 

Részeg volt a sofőr, aki felborult az autójával Eresztvénynél 

Mobiltelefontolvajt keresnek a szegedi rendőrök: fotó is van az enyveskezűről 

Kiszerelt pár alkatrészt szomszédja kocsijából hogy ne tudja használni 

1100 doboz adózatlan dohányt találtak a Heves megyei csempész kocsijában 

Holtan találtak egy tizenhét éves fiút Abonyban 

Leszerelte a nyitóberendezést, büntetőeljárás indult ellene 

Nem tesz feljelentést a kenyérpirítóval eltalált motoros 

Tunyogmatolcs és Győrtelek között traktorral ütközött egy autó 

Két személyautó ütközött össze a 32-es főúton, Szolnoknál 

Személygépkocsi és kerékpáros ütközött Csorvás külterületén 

Lakatlan házakba tört be egy fosztogató Vésztőn

Nem volt elég a tomboló vihar: két jármű is kigyulladt Hajdú-Bihar megye útjain 

Mentőhelikoptert riasztottak: barátai küzdöttek a 30 éves férfi életéért 

Nem fizetett, inkább elütötte: autómentőt gázolt a bolgár ámokfutó az M1-esen 

Nemzetközi körözöttet fogtak a biharkeresztesi rendőrök 

Sokkoló : már az ütközés előtt meghalhatott a sofőr 

Elképesztő fájdalom: gyógymedencébe fulladt egy 7 éves fiú Karcagon 

Döbbenetes: a rendőrség is okolják a fagyasztóba rejtett Henriett halála miatt 

Fordulat: DNS-t találtak a megerőszakolt szépségkirálynő, Vascsák Kitti harisnyáján 

Felborult és kigyulladt egy autó Hajdúnánásnál 

Megszállta a rendőrség Érd környékét 

Megszakad a szív: végignézte apja halálát a 13 éves lány – születésnapján fulladt a vízbe

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések