Hirdessen itt

Operatív törzs sajtótájékoztatója március 22-én

Megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját délután 14 órakor az Operatív törzs. Magyarországon jelenleg 131 fertőzöttet regisztráltak, hat halálos áldozatot követelt a járvány, 16 személy pedig gyógyultan távozhatott a Szent László kórházból.

A Szent László kórház főorvosa, Szlávik János elmondta, hogy a mai nap folyamán 49 koronavírussal fertőzött személyt ápoltak a kórházban, közülük 7-en szorulnak intenzív kezelésre, az elmúlt 24 órában két egy 65 és egy 75 éves idős asszony hunyt el a betegség következtében.

"Hangsúlyozni kell, hogy maga az életkor a tragikus kimenetel egyik rizikótényezője" - mondta el a főorvos.

A főorvos azt is elmondta, hogy ezeknél a betegnél az időskor mellett valamilyen alapbetegség is közrejátszott abban, hogy halálos kimenetelű volt számukra a koronavírus. Ugyanis a kórházban ápoltak felénél a vírus csak nagyon enyhe tünetekkel jár.

Szerencsére azonban eddig 16 gyógyult beteg van, ami azt jelenti, hogy ezt a 16 személyt már hazaengedték az otthonába, náluk a betegség tünetei teljesen elmúltak. Közüttük van 40, sőt 60 év körüli személy is. Ami azt jelenti, hogy a teljes gyógyulás nem feltétlenül csak a fiataloknál van meg.

Rendkívüli dolognak tartja a főorvos, hogy bevezethették az otthoni gyógyulás folyamatát, ez azt jelenti, hogy ma már nem kell mindenkinek kórházi ápolásra szorulnia, azoknál, akiknél a betegségnek csak nagyon enyhe tüneteik vannak, otthonukban várhatják meg a gyógyulást. Ez általában egy két hetes periódust jelent, nyilván, ha ez idő alatt az állapotuk súlyosbodik, akkor azonnali kórházi kezelésre szorulnak. Az otthoni gyógyulás nem csak Magyarországon, hanem az Európai Unió számos országában elterjedt.

A főorvos azt is elmondta, hogy az intenzív osztályon kezeltek átlagéletkora 60 év, míg az elhunytak átlagéletkora 69 év.

"Ebből is látszik, hogy az idős emberek vannak a legnagyobb veszélynek kitéve" - mondta.

Nyilvánvalóan vannak gyermekek a fertőzöttek között, náluk azonban annyira enyhe lefolyású, hogy a náluk észlelt tünetek mögött gyakran ki sem derül a vírus fertőzés ténye. A gyerekeknél nagyon ritka a súlyos lefolyás, a halál pedig extrém ritka. A világon a legtöbb esetben 10 éves kor alatt nem észlelnek halálesetet. Éppen ezért fordulhat elő az, hogy a betegek sokszor enyhe tünetekkel is hordozhatják a vírus, emiatt pedig veszélyt jelenthetnek más emberekre nézve.

A főorvos nem győzte hangsúlyozni, hogy a idős embereknek valóban meg kellene fogadni az iránymutatásokat és otthon maradniuk, kerülve a társas kontaktokat. Megdöbbenve tapaszta Szlávik, hogy a tegnapi napon, amikor autóval érkezett a kórházba, akkor egy piac mellett elhaladva rengeteg idős ember látott.

"Kedvem lett volna megállni és szólni nekik, hogy jobban vigyázzanak magukra, mert ők a legveszélyeztetettebb korosztály" - tette hozzá Szlávik.

Szlávik János után Dr. Müller Cecília országos tiszti főorvos is elmondta, hogy 131-re nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma. Hozzátette, hogy ez a növekedés egyre inkább azt igazolja, hogy valóban a tömeges megbetegedések felé tartunk.

"Ez a megbetegedés szám most már napról-napra, egyre emelkedik, arányaiban egy kicsit kibővül."
Elmondta, hogy a mai naptól az idősek védelmében egy olyan plakát jelenik meg a https://koronavirus.gov.hu/-n, amit letölthet és kinyomtathat bárki, hogy felhívja a lakóközösség figyelmét a veszélyre.

Müller elmondta, hogy a vírus az egész országban jelen van. Éppen ezért féltik az időseket, akiket igyekeznek elkülöníteni őket attól a veszélytől, ami rájuk leselkedik.

"Kérek szépen sokkal nagyobb empátiát a társadalom részéről, a fiatalok részéről, hiszen az idősek azzal, hogy otthon maradnak, áldozatot hoznak, de áldozatot hozunk mindannyian" - mondta el Müller.

Ebben a helyzetben mindenkinek dolga: az időseknek, a fiataloknak, a hatóságnak, minden egyénnek - erősítette meg a tiszti főorvos. Az egész országra kiterjedő járvány zajlik, ezért mindenkinek a magáét kell megtenni. Mindünkre nézve kötelezőek azok a szabályok, amik lassíthatják a járvány terjedését.

"Ha ezeket betartjuk, akkor esélyünk van rá, hogy kisebb számú megbetegedéssel megússza Magyarország" - tette hozzá Müller.

A tiszti főorvos néhány szóban beszélt az otthoni karanténról: sokan tartózkodnak otthon, otthon vannak azok is, akik pozitívnak bizonyultak, de enyhet tüneteik vannak. Otthon vannak azok is, akik külföldről, a járványos területekről hazatértek és kötelező hatósági házi karanténban vannak. Illetve otthon vannak azok is, akik külföldről hazaérkeztek és önként vállalják, hogy két hétig elkülönítik magukat.

Müller beszélt a házi karantén kvázi szabályairól is. Elmondta, hogy ez idő alatt még a boltba sem lehet leugrani, sőt amennyiben lehetőség van rá és az elkülönített személy nem egyedül él, akkor az igyekezzen a lehető legjobban elszeparálni magát a lakáson belül. A fertőtlenítés fontosságáról is beszélt, elmondta, hogy mindenképpen valamilyen vírusölő készítménnyel tartsuk karban különsen a fürdőszobát.

Nagyon fontos továbbá, hogy azokat a használati eszközöket, amit koronavírus pozitív személy használ, azt más ne használja. 

További hírek:

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések