Hirdessen itt

Koronavírus – Csehországban is meglépték: bezárják az iskolákat, tilosak a rendezvények a járvány miatt

Csehországban szerdától kezdve meghatározatlan időre felfüggesztik az oktatást az általános és középiskolákban, és már kedd estétől tilos minden, százfősnél nagyobb nyilvános rendezvény megtartása – közölte Andrej Babis cseh miniszterelnök a nemzetbiztonsági tanács kedd reggeli ülése utáni sajtótájékoztatón.

Eddig csak az ötezer személynél nagyobb tömeget megmozgató rendezvények voltak betiltva.

A nem állami egyetemek és főiskolák saját hatáskörükben dönthetnek az oktatás felfüggesztéséről. A prágai műszaki egyetemen már hétfőtől szünetel az oktatás.

Adam Vojtech egészségügyi miniszter szerint az új koronavírussal megfertőzött személyek száma negyvenre emelkedett. Laboratóriumi vizsgálatokat mintegy 1200 személynél végeztek, míg több mint kétezren karanténban vannak saját otthonukban. A prágai Na Bulovce kórházat időközben elhagyta az első nyolc gyógyult személy, de mindnyájan házi karanténban maradnak.

A hatóságok különösen veszélyesnek tartják egy prágai taxisofőr esetét, akinél nem sikerült megállapítani, hogyan fertőződött meg. Roman Prymula helyettes egészségügyi miniszter szerint ez az eset azt jelzi, hogy a fertőzés már a csehországi lakosság körében is kezd terjedni.

„A rendkívüli intézkedésekre azért van szükség, hogy még idejében megakadályozzuk a járvány terjedését” – jelentette ki Adam Vojtech.

A cseh hatóságok az ausztriai és németországi határátkelőkön hétfőtől szúrópróbaszerűen ellenőrzik az utasokat. Az első nap mintegy 36 ezer autót állítottak meg, negyven kocsi utasait pedig alaposabb vizsgálatnak vetettek alá. Fertőzés gyanújával hat személyt küldtek laboratóriumi vizsgálatra és előzetes karanténba.

A cseh kórházakban és nyugdíjasotthonokban kedd reggeltől már látogatási tilalom van. Múlt hét óta szünetel a légi közlekedés Prága, valamint az olasz, a kínai és a dél-koreai repülőterek között.

További hírek:

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések