Hirdessen itt

Ez megvéd, ha hiánycikk lesz a kézfertőtlenítő

Rendkívüli jogrendet és veszélyhelyzetet hirdetett a kormány Magyarországon a koronavírus-járvány miatt. 
 
Az operatív törzs és a kormányinfó szerda délutáni, közös sajtótájékoztatóján rendkívüli bejelentések hangzottak el - egyebek mellett több országból beutazási tilalmat, a szlovén és osztrák schengeni határon a határellenőrzés visszaállítását, az egyetemek bezárását, illetve a 100 főnél nagyobb beltéri és az 500 főnél nagyobb látogatottságú kültéri rendezvények betiltását is elrendelte. Az intézkedések betartása mellett nagyon fontos a betegség elleni védekezés, elsősorban a rendszeres kézfertőtlenítés, amihez a hellovidék oldala egy házilag készített fertőtlenítőt ajánl.

A koronavírus-járvány miatt a portál szerint elsősorban készlethiánytól vagy karanténtól való félelmükben sokan rohannak a boltokba, hogy bevásároljanak mindent, amire egy esetleges vészhelyzetben szükség lenne. Az élelmiszer mellett kézfertőtlenítőt szájmaszkot és gyógyszereket is vesznek, amit felméréssel igazol a Pénzcentrum.

A portál megkérdezte a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének szakmai elnökét, dr. Marjai Tamást ezzel kapcsolatban, aki azt mondta: a maszkok mellett a kézfertőtlenítő készítmények iránt nőtt meg ugrásszerűen a kereslet, amivel a gyógyszertárak nem mindig tudtak lépést tartani.

Arra az esetre, ha kifogynának a kézfertőtlenítők az üzletekből, a portál szerint jó ötlet lehet az házilag elkészített verzió, amit a The Spruce ajánl. A szer legfőbb összetevője az alkohol, aminek baktérium-, vírus- és gombaölő hatása van. Legalább 60%-át kell tartalmaznia a keveréknek, hogy hatásos legyen. 99%-os izopropil-alkoholt vagy etanolt (90-95%-os) kell használni, más típust semmiképp sem, mert azok mérgezőek. Ha olyat kever bele az ember, ami gyengébb (mondjuk 70%-os), növelni kell a mennyiséget, hogy hatékony legyen. Illatosításnak különféle illóolajokat érdemes használni. kakukkfű- vagy szegfűszeg-olajat. Antibakteriális olajok esetén csak egy vagy két csepp kell, mert erősek és irritálhatják a bőrt. A levendula vagy a kamilla viszont nyugtatják.

A házi kézfertőtlenítő hozzávalói:
* tál és kanál
* tölcsér
* szórófejes, pumpás üveg
* 2/3 csésze 99%-os izopropil alkohol vagy etanol
* 1/3 csésze aloe vera gél
* 8-10 cseppnyi illóolaj (opcionális)

A szer elkészítése: Keverje össze a „hozzávalókat”, majd használja a tölcsért az üvegbe töltéshez. Csavarja vissza a pumpát az üveg tetejére, így máris használatra kész is a kézfertőtlenítő.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések