Vádat emeltek egy férfi ellen, aki a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szerint 2018-ban megölt egy prostituáltat, pár nap múlva pedig egy rablás során életveszélyesen megsebesített egy bolti eladót – közölte a főügyészség vezetője kedden az MTI-vel.
Martossy György megbízott főügyész közleményében azt írta, az ügyészség nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés, kifosztás és lőfegyverrel visszaélés bűntettével vádolja a férfit, akivel szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.
A vádirat szerint a 40-es éveiben járó vádlott 2017 elején elvesztette az állását, anyagi gondokkal küszködött, ezt azonban titkolta a vele élő édesapja elől. Naponta elindult otthonról, mintha munkába menne, ilyenkor a megyében autózott, gépkocsijában olvasgatott, illetve több prostituált szolgáltatását is igénybe vette.
A férfi 2018. november 16-án az egyik kisvárdai áruház parkolójában leszólított egy prostituáltat, majd autóval egy közeli földútra mentek. Vitatkozni kezdtek, ekkor a vádlott egy konyhakéssel többször mellkason és fejen szúrta a nőt, aki a helyszínen meghalt. Elvette a nő pénzét, a holttestét fóliába csomagolva az autó csomagtartójába tette és a lakására vitte. A rendőrök tíz nap múlva találták meg a holttestet a csomagtartóban.
Martossy György kitért arra: a vádlott 2018. november 22-én az egyik nyíregyházi ruházati butikból akart pénzt szerezni. Egy engedély nélkül tartott pisztollyal leütötte az eladót, késével pedig többször megszúrta a nő hasát és combját. Ekkor ért a bolt elé egy férfi, aki a kirakatot verve elriasztotta a támadót. A vádlottat másnap a lakásán fogták el, őrizetbe vették, majd letartóztatták. Az eladónő életét csak a gyors és szakszerű orvosi ellátás mentette meg, gyógyulása két hónapig tartott – áll a közleményben.
További hírek:
- Két negyeddöntő elmarad a női kosárlabda Euroligában a koronavírus miatt
- Koronavírus: itt a WizzAir újabb bejelentése, rengeteg járatot törölnek
- Véget ért a vesztegzár: kiköthetett a koronavírus miatt karantén alá került óceánjáró
- Újabb sportmérkőzések maradnak el a koronavírus-járvány miatt
- Gyászol a Scorpions
0 Megjegyzések