Hirdessen itt

Náray Erika: „Voltak szerencsés pillanataim”

Kiegészítőként tekint a szerencsére Náray Erika. A színésznő napjaink egyik legelismertebb művésze, ami nem is csoda, már 18 évesen lehetőséget kapott a bizonyításra a Vígszínházban.

A fiatal előadónak azonban ennyi nem volt elég, elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola dzsessz-szakát, majd esténként a Vigadóban bizonyította tehetségét.

Ezek mellett a képernyőkön is rendszeresen feltűnik, az elmúlt időszakban olyan sikersorozatban láthatták őt a nézők, mint A mi kis falunk vagy a Drága örökösök.

Ilyen sikeres pályafutás után joggal merül fel a kérdés: mekkora szerepet játszik életében a szerencse?

– Van egy vicc, amiben valaki könyörög az Istennek, legyen ő az a szerencsés, aki megnyeri a lottón a főnyereményt. Sokadik alkalommal Isten rászól, hogy legalább vegyen egy szelvényt. Valahogy mindig ez jut eszembe a szerencséről. Szelvény nélkül nem megyünk semmire – mesélte Erika.

A művésznő egyfajta kiegészítőként tekint a sokak életét befolyásoló szerencsére, méghozzá azért, mert kemény munkájának köszönhetően elérte azokat a dolgokat, amelyekre mindig is vágyott.

– Elégedett vagyok az életemmel. Persze néha felteszem azért a kérdést magamnak: lehetne jobb? Talán. Ahogy rosszabb is. Voltak szerencsés pillanataim, amelyek meghatározták a karrieremet és a magánéletemet egyaránt. Ami biztos, minden jó és minden rossz pillanatomért alaposan megdolgoztam.

Bár nem a szerencse misztikumának elemzése teszi ki a mindennapjait, a szerencsejátékokra, pontosabban a lottózásra sokszor ő sem tud nemet mondani, sőt időről időre kipróbálja magát benne.

– Néha veszek lottót, és mindig más számokkal játszom. Ami állandó, hogy sosem nyerek. Pedig csodálatos ötleteim vannak, hogy mire költenék el több milliárd forintot – mesélte nevetve a színésznő.

A szórakoztatóiparban dolgozókra mindig is jellemzők voltak az apró babonák. Ez alól Náray Erika sem kivétel, esetében azonban az apró berögződések mellett sokkal fontosabb az édesanyjához fűződő, mély érzelmi kötődés.

– Ha kijöttem az öltözőmből, hiába felejtettem benn valamit, biztos, hogy nem megyek vissza. Ilyenkor mást kérek meg, hogy segítsen ki. Színpadra lépés előtt anyát mindig megöleltem és váltottam vele néhány szót. Néhány éve elment, de tudom, érzem, ott van, amikor szükségem van rá.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések