A Leefbaar Rotterdam (Élhető Rotterdam) hiába őrizte meg vezető pozícióját a holland helyhatósági választások alkalmával, a párt a jövőben akár ki is szorulhat a kikötőváros vezetéséből. Az iszlámkritikusok vesztét a Fórum a Demokráciáért (FvD) mozgalommal alkotott szövetség okozhatja. Az FvD alig pár év alatt felkorbácsolta a kedélyeket a holland belpolitikában, karizmatikus vezetőjüket, a francia felmenőkkel rendelkező Thierry Baudet-t pedig máris a holland Donald Trumpként emlegetik.
A párhuzam nem légből kapott, hiszen a mindössze 35 éves Thierry Baudet a rendszerellenes politikusok iskolapéldája: állítása szerint nemcsak a mai popkultúra, de a politika világa is taszítja, ám valakinek meg kell mentenie a hanyatló Nyugatot. Európa vesztét szerinte is a tömeges bevándorlás és az iszlám importálása okozhatja.
– Autoimmun betegségben szenvedünk. A szervezetünk egy fontos része, az immunrendszerünk a beteg: jelenleg az támad minket, ami a védelmet kellene, hogy szolgálja. Rosszindulatú és agresszív részeket csempésznek a testünkbe, mégpedig példátlan számban, mindennek a következményeiről pedig semmit sem tudunk – fogalmazott az FvD 2017-es kongresszusán, utalva a kontinenst sújtó migrációs válságra.
A képszerű és választékos szóhasználat a történész-jogász végzettségű Baudet egyik erénye, ami nem mellesleg a fiatal értelmiség körében is népszerűvé teszi. A politikus a közösségi oldalakat is magabiztosan használja: rendkívül aktív felhasználó például a Twitter-blogon, nem hiába kapta meg érte a „holland Donald Trump” címet.
Korábban a sajtó Geert Wildersnek, a holland Szabadságpárt vezetőjének tulajdonította ezt a titulust, ám Baudet színre lépésével a holland szélsőségesek platinaszőke vezetője háttérbe szorulhat.
– Baudet nemcsak a fiatal szavazók, hanem a magasabb végzettségű polgárok körében is népszerű. Azokról az emberekről van szó, akik Wilderst túl közönségesnek és durvának találják. Nyilvánvaló, hogy Baudet elképzelései is szélsőségesek, ám ő képes őket elképesztően megnyerő módon tálalni – írta a The Nation nevű amerikai hetilap egy holland politikai szakértőre hivatkozva.
A holland Volkskrant napilap szerzője szintén a csípős nyelvezetet és az amögött megbújó kétértelműséget tulajdonította az FvD-vezetőnek: „Szinte romantikus módon közelít a fasizmushoz, ám ha ezzel vádolod, foggal-körömmel próbálja magát megkülönböztetni a valódi rasszistáktól.”
A számok mindenesetre Baudet módszerét igazolják: a Fórum a Demokráciáért 2016-os alapítása óta elképesztő népszerűségre tett szert, ma már több mint 22 ezer tagot számlál, és ha most tartanák a parlamenti választásokat, körülbelül 15 mandátum elnyerésére lennének képesek. Összehasonlításképp, Wilders Szabadságpártja – Hollandia második legerősebb pártjaként – jelenleg húsz képviselővel rendelkezik a hágai alsóházban.
Baudet ennek ellenére úgy véli: van még hova fejlődni, és a jövőben akár a harmincmandátumos parlamenti frakció is elérhetővé válhat. Ez potenciális miniszterelnök-jelöltté tenné a politikust, akire képviselőtársai is különcként tekintenek. Megvan az okuk rá: Baudet a tavalyi választások után zongorát költöztetett a hágai irodájába.
Az Európai Unióban is aggódhatnak a „sznob szélsőjobboldali” megerősödése miatt, ugyanis Baudet talán Wildersnél is kritikusabban tekint Brüsszelre, és célja, hogy pártja hatalomra kerülése esetén népszavazásra bocsássa Hollandia EU-tagságának ügyét. Szerinte az európai migrációs és identitásválság végső soron az EU hibája: „A szuverenitásunkról egyre inkább személytelen politikai óriásprojektekben döntenek, és a polgárokat megfosztják a demokratikus kontroll minden formájától.”
Orbánért is rajong
Thierry Baudet – Geert Wildershez hasonlóan – a magyar miniszterelnök egyik hollandiai elkötelezettje. Emlékezetes, hogy egy korábbi interjúban úgy fogalmazott: Orbán Viktor egy hős, akit az egész nyugati világnak dicsérnie kellene. Mint mondta, a magyar miniszterelnök azon kevés vezetők egyike, akik valóban meg akarják állítani a tömeges bevándorlást, amely Afrika és a Közel-Kelet irányából zúdul ránk. A holland politikus a választási győzelem kapcsán is méltatta Orbánt, Twitter-mikroblogján csupa olyan bejegyzést osztott meg, amely a magyar kormányfő téves európai megítéléséről szól. Megtalálható az oldalán többek között egy Jean-Claude Juncker diktátorozását kritizáló videó, illetve egy poszt, amelyben a BBC kerül terítékre amiatt, hogy részrehajló módon és Orbán ellenében közvetítettek a magyar parlamenti választásról. Baudet a NOS holland közszolgálati média egyik munkatársának bejegyzéséről is lesajnálóan vélekedett, amely arról szól: az Orbán által irányított Magyarország és Recep Tayyip Erdogan Törökországa között megannyi hasonlóság van.
0 Megjegyzések