Egy 62 éves német nőt 1350 euróra büntetett a kormány, amiért facebook oldalán migránsellenes viccet tett ki és azt lájkolta. A lichtenbergi (Berlin egyik kerülete) Jutta B.-t letartóztatták, és a rendőrség behatolt lakásába és őrizetbe vették, miután FB oldalán ezzel a címmel osztott meg egy fotót: „Csak nincs bármi bajod a menekültekkel?” A kitett kérdésre olyan válaszok is érkeztek, mint „Igen, géppisztoly és kézigránát”. Ezután az fb letiltotta oldalát.
Ritkán szoktam saját gondolataimat, érzéseimet megosztani az olvasókkal, de most megteszem.
Tényleg felháborító és elkeserítő ami történik. Míg a terroristák szabadon mászkálnak, akiket bevisznek, azokat is kiengedik, amíg idegen bűnözőket a jogaikra való hivatkozással nem lehet még kiutasítani sem, addig az európai ember lassan teljes elnyomás alá kerül a hatalom részéről. A Charlie Hebdo-t hősként ünneplik a legmocskosabb vicceikért is, addig “minket” letartóztatnak hasonlóért?
Hol élünk? Mi történt a világgal? Miféle szólásszabadság ez? Nem csak a terroristák terrorizálnak minket, hanem saját politikai vezetőink is? Lassan félve és rettegve lehet csak leírni a véleményünket? A számítógépen egy hozzászólásnál aggódva merjük csak leütni az entert, vagy egy lájknál megnyomni az egérgombot?
Ahogy mindezt leírom, talán épp a TEK-esek vonulnak fel a lépcsőházban és rám törik az ajtót? Kirángatnak a gép elől, földre tepernek és megbilincselve elvisznek?
De hát ez egy borzalmas rémálom! Egy megvalósult pszicho-horror. A legdurvább diktatúra és elnyomás. Mi történt a világgal? Hogyan jutottunk ide?
Pár éve talán még mosolyogtunk azokon az összeesküvés-elméleteken, amikor a hatalom totális diktatúrát vezet be felettünk, nem csak a tetteink, de a gondolataink és az érzéseink felett is. Ma pedig itt van, ez történik.
Ahhoz, hogy elmondhassuk a véleményünket, mely természetes emberi érzéseinkből születnek, a minket, a családunkat, a hazánkat és népünket ért brutális támadások hatására, el kell bújnunk valahová az internet mélyére? Csak a dark-neten, titkos fórumokon, pedofilek, fegyver, drog és emberkereskedők környezetében mondhatjuk ki, azt ami a lelkünket nyomja?
A való világban pedig egymás közt, csak suttogva, körbe-körbe kémlelve beszélgethetünk a mindennapi valóságunkról őszintén? Be kell csuknunk az ajtókat, ablakokat, be kell húznunk a függönyöket, hogy kimondhassuk ami a lelkünket nyomja?
Ráadásul sajnos ez még csak a kezdet. Mindent figyelnek, minden be van kamerázva, mindent látnak és mindent hallanak. Majd papírfecniken üzengetünk egymásnak, amit utána gyorsan elégetünk?
Elvesztünk. Elveszett az emberiség, mert hagytuk, hogy így legyen. Hagytuk, hogy mézes-mázos beszéddel elhitessenek. Hagytuk, hogy a jóléttel megcsalják a szívünket. Üveggolyókért eladtuk a szabadságunk.
Tényleg ennyi volt? Vége van, elveszett minden remény? Vagy felébred még bennünk valami. Valami ősi igazság érzete, valami elszántság, valami ami az elkeseredettségből feltámadva annak az embernek az erejével és harci szellemével tör ki belőlünk, aki már nem veszíthet semmit, mivel már mindent elveszített. Mert aki a gondolatai, érzései szabadságát elveszítette, az mindent elveszített, nem maradt semmije.
És ha felébred ez az ősi erő, vajon össze tudunk majd fogni? Félre tudjuk tenni az ellentéteinket, hogy a közös ellenség felé forduljunk? Lerázva láncainkat, üvöltve keljünk fel, izzó haraggal telt szemünket az elnyomóink felé fordítsuk és már nem is önmagunkért, de gyermekeinkért, családunkért, népünkért, az egész szabad emberiségért, mindent félresöprő erővel, azt tudjuk mondani? ELÉG VOLT!!!
Nem tudom a válaszokat. Csak kérdések vannak bennem, csak döbbenet és elkeseredettség. És egy kis remény ,,, talán nem vagyok egyedül.
0 Megjegyzések