Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Kezdődhet a kivitelezési dömping Hajdú-Biharban

Minden település kapott támogatást, amelyik kért.
A Területi- és Településfejlesztési Operatív Program megyére jutó csaknem 50 milliárd forintos összegéből tavaly 3,1 milliárd forintot nyert alsóbbrendű utak felújítására hat pályázat, a foglalkoztatási paktum keretéből pedig 1,2 milliárdról született döntés. Az újabb nyertes TOP-os pályázatokról pedig csütörtökön a megyeházán számolt be Pajna Zoltán, a közgyűlés elnöke, illetve a három országgyűlési körzet képviselője.

A források feléről döntöttek

Pajna Zoltán elmondta: a megye 49,62 milliárd forintos keretéből szerdán 25 milliárd 579 millió forint sorsáról született döntés, s ezzel most már a megyei TOP-források 60,5 százaléka talált gazdára. Ebből gazdaságfejlesztésre 7,1 milliárd, turizmusfejlesztésre 4,4 milliárd, településfejlesztésre 9,18 milliárd, közlekedésfejlesztésre 7,85 milliárd, energetikai fejlesztésre 2,8 milliárd egészségügyi és szociális fejlesztésre 2,39 milliárd, szociális városrehabilitációra 1,92 milliárd, foglalkoztatásra 4,12 milliárd, bölcsődei és óvodai fejlesztésekre 3,83 milliárd, helyi közösségek fejlesztésére 910 millió forint használható fel. A mintegy 150 nyertes pályázatot beadó csaknem hetven településnek legalább a fele a bihari térségben, Vitányi István parlamenti képviselő körzetében található.

A hon­atya örömmel nyugtázta, hogy a most elbírált közel 26 milliárd forintnyi fejlesztési összegből 7,2 milliárd jutott az általa képviselt településeknek. Mint mondta, a megítélt források aránya is hasonló a megyeihez, hiszen összesen 11-12 milliárd forintra pályáztak az önkormányzataik. Kiemelte, arányosan jutott gazdaság- és humánerőforrás-fejlesztésre, illetve egészségügyi beruházásokra. Megemlítette, hogy másfél milliárdot kaptak ipari parkok létesítésére, bővítésére; 204 milliót gazdaságfejlesztésre és 942 milliót óvoda és bölcsőde építésére. Mint mondta, vannak települések, ahol már engedélyes tervekkel várták a döntést, és olyanok is, ahol még nem tartanak ott. Hozzátette, ezekhez a fejlesztésekhez jön még a körzetében a másféle forrásokból megvalósuló M35-ös autópálya, majd az M4-esé, valamint a Sáránd–Derecske (szintén TOP-os forrásból), illetve a Tépe–Berettyóújfalu közötti kerékpárút megépítése. Ezzel a bihari térség elérhető közelségbe kerül a fővároshoz és Európához is, minden adott lesz a fellendüléséhez.

Bölcs döntés volt

Bodó Sándor, a sárréti térség képviselője a megye arányos fejlődési lehetőségét emelte ki, hangsúlyozva: bölcs döntés volt a megyei testülettől a fontossági sorrend felállítása, mert így egy adott fejlesztés oda kerülhet, ahol arra a legnagyobb szükség van. Választókerületéből Ebest említette példaként, hiszen a Debrecenhez közeli település 490 millió forintot kapott ipari park fejlesztésére és 300 milliót óvodabővítésre. Sárrét­udvariban 55,7 millió forintot fordíthatnak óvodabővítésre, emellett kerékpárutat építenek, de tervezik idősek otthona és iskola építését is. A körzet egyik legkisebb települése, Szerep 30,5 millió forintot nyert helyi gazdaságfejlesztésre, amit egy piac kialakítására és egy orvosi rendelő bővítésére fordítanak.

Tasó László, a 3-as választókörzet országgyűlési képviselője, a Miniszterelnökség államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a százszázalékos támogatás 85 százaléka európai uniós, 15 százaléka viszont hazai forrás. Nyír­adony korábbi polgármestere a települések közötti fejlesztésekre is, utalt: 1,2 milliárd forintból teljesen felújítják a Balmazújvárost Hajdúnánással, 928 millióból a Nyíradonyt Nyírábránnyal, 580 millióból a Szerepet Sárrétudvarival és 467 millió forintért a Biharnagybajomot Berettyóújfaluval összekötő útszakaszt.

A választókerület 15 települése közül a „zöldváros programban” Vámospércsen 460 millió, Hajdúhadházon 290 millió, Nyíradonyban pedig 200 millió forint áll rendelkezésre a megvalósításhoz. Tasó László úgy fogalmazott, jó, hogy nem indult el a „szabadverseny”, mert az a kisebb településeket hátrányosan érintette volna.

Júniusban már előleg is

Pajna Zoltán elmondta, eddig 235 pályázatról döntöttek, és még hátra van 65, ezeket később bírálják el. A most nyertes pályázók 30 napon belül támogatási szerződést köthetnek az irányító hatósággal, ebben az esetben lehetőségük lesz az előkészítésre fordítandó összeg lehívására. Azt követően pedig megkezdődhet a tervezés, majd a kivitelezés, amihez a tervek szerint már június végétől lehívható lesz az előleg, hogy kellő forrás álljon rendelkezésre a beruházáshoz.

A legtöbb támogatásban részesülő települések

- Berettyóújfalu: 2 milliárd 154 millió 792 ezer forint,
- Hajdúnánás: 1 millió 958 millió 299 ezer forint,
- Hajdúböszörmény: 1 milliárd 767 ezer 269 ezer forint,
- Balmazújváros: 1 milliárd 381 millió 234 ezer forint,
- Püspökladány: 1 milliárd 244 millió 403 ezer forint,
- Nyíradony: 1 milliárd 148 millió 828 ezer forint
- Ebes: 1 milliárd 141 millió 470 ezer forint
- Derecske: 866 millió 79 ezer forint
- Hajdúhadház: 811 millió 142 ezer forint,
- Egyek: 810 millió forint.

Forrás: haon.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések