Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Milyen mozgásformát válasszunk 2017-ben?

A csillagjegyünk segít, ha nem tudjuk, hogy melyik sporttal őrizzük meg az egészségünket.
Valószínűleg sokan megfogadtuk, hogy 2017-től felhagyunk a lusta életmóddal, és mostantól rendszeresen fogunk sportolni.Az elhatározás jó, ám a baj az, hogy az emberek nem a személyiségükhöz illő mozgásformát választják, hanem a divatos sportokat próbálják ki.

Ez azért baj, mert míg valakinek a futás vagy a konditerem jelenti a tökéletes mozgást, addig más ezeket unja, és inkább focizna, vagy úszna.Emiatt fontos, hogy megtaláljuk a hozzánk leginkább illő sportot, ebben pedig segítséget adhat a csillagjegyünk.


Kos: Jellemző ránk, hogy mindig elsők szeretnénk lenni.Szeretünk versenyezni, ám azt utáljuk, ha veszítünk, emiatt a csapatsportokat nem nekünk találták ki.Ha 2017-re megfogadtuk, hogy rendszeresen mozgunk, akkor csak az egyéni sportok közül válasszunk!Amellett, hogy nagy a küzdő szellemünk, még adrenalinra is vágyunk, ezért a küzdősportok és a versenysportok illenek hozzánk.Próbáljuk ki például a karatét, a bokszot vagy a gokartot!

Bika: Számunkra a saját kényelmünk a legfontosabb, erről pedig nagyon nehezen mondunk le.Ez alól csak az a kivétel, ha a párunkról van szó.Esetünkben a sport a testi és lelki feltöltődésről szól, és nem a küzdelemről, tehát a csapatsport nem illik a csillagjegyünkhöz.Szeretjük, ha mozgás közben a barátainkkal vagy a kedvesünkkel lehetünk.A közös futás, a tánc, a torna és az evezés remek választás lehet a számunkra, mert ilyenkor nem egyedül sportolunk.

Ikrek: Esetünkben a csupa nagybetűvel írt NAGY CSAPAT jelenti a tökéletes sportot, mert csak addig érezzük jól magunkat, amíg csapatban játszhatunk és mi irányíthatunk.Ha 2017-ben rendszeres mozgást fogadtunk, akkor az egyéni lehetőségeket azonnal felejtsük el, mert a kezdeti lelkesedés elmúltával unni fogjuk.

Ikrekként a különféle labdajátékok passzolnak hozzánk, mert ezek szórakoztatnak, ráadásul szükség van hozzájuk a gyors észjárásunkra, amivel győzelemre vihetjük a csapatot.

A kosárlabda, a kézilabda és a páros tenisz elnyerheti a tetszésünket.

Rák: A testmozgásra úgy gondolunk, mint a pihenés és a feltöltődés időszakára.Ha sportolunk, akkor annak minden percét szeretnénk kiélvezni.Ha 2017-ben komolyabban vennénk a mozgást, akkor olyasmit kell választanunk, ami energiát ad a monoton mindennapokhoz, valamint rendszeresen, legalább hetente egyszer csinálhatjuk.

A csapatsportok nem illenek a Rákokhoz, mert nem szeretünk versengeni, de egyedül se szeretünk lenni sport közben.A legjobb, ha a barátainkkal vagy a párunkkal keresünk egy vizes sportot, például az aqua-zumbát, a vitorlázást és a búvárkodást.
Oroszlán: Mivel az élet minden területén csodálatra és elismerésre vágyunk, ezért ez a sportban sincs másképpen.Ha 2017-ben keményebben mozgunk, akkor ne keressük a csapatsportokat, mert a saját csapattársainkat tekintenénk ellenfélnek.

A legjobb, ha olyan mozgásformát választunk, amely látványossá tesz, mert szükség van hozzá a bátorságra, kitartása, energiára és időre.

A testépítés, az aerobic és a versenyúszás lehet a nekünk való sport.

Szűz: Ha megfogadtuk, hogy 2017-ben sportolni fogunk, akkor folyamatos mozgásra, kiszámítható, előre beosztott menetrendre lesz szükségünk, mert ellenkező esetben ismét lustálkodni fogunk.Számunkra a futás lehet a legjobb választás, mert ezt előre eltervezhetjük, és az időjárási körülményektől függetlenül is megyünk.

A legjobb az lenne, ha keresnénk egy edzőpartnert, mert akkor a mozgás sokkal szórakoztatóbb.Szűzként jellemző ránk a maximalizmus, emiatt az is megfelelő lehet, ha összetett technikákat kell megtanulnunk.Ilyen sport a jiu-jitsu, a judo vagy a kempo.

Mérleg: Amikor sportolunk, még akkor is fontos, hogy jól nézzünk ki, ám képesek vagyunk félretenni az olyan hóbortokat, mint például azt, hogy a frizuránk jól álljon, ha arról van szó, hogy megóvjuk az egészségünket és az testalkatunkat.

Amennyibe 2017-ben lelkiismeretesen szeretnénk mozogni, akkor ne próbálkozzunk a küzdősportokkal, mert azokat utálni fogjuk.A legjobb, ha egyedül űzhető formákat keresünk.Mérlegként a pilates, a fallabda, a fitnesz vagy a korcsolyázás nyerheti el a tetszésünket.

Skorpió: Habár szeretünk remeteként magunkba fordulni, mégis a győzelemért szívósan és keményen küzdünk.2017-ben azok a sportok illenek hozzánk, amelyek segítenek levezetni az energiánkat.

Ha lehet, akkor kerüljük a csapatsportokat, mert sokan félreérthetik a visszahúzódó természetünket, és azt feltételezhetik, hogy nem érdekel az egész, emiatt lehet, hogy csak tartalék játékosnak választanának.

A kispadon ülés unalmas, és nem is segítünk vele az egészségünkön, úgyhogy a legjobb az lenne, ha a vívást, a hegymászást, esetleg a terepkerékpározást próbálnánk ki. A stressz levezetésre a jóga vagy a hangtál terápia ajánlott a Skorpióknak.

Nyilas: Bennünk mindig túlteng az energia, ezért a sok mozgás, főleg akkor, ha a természetben lehetünk közben, boldoggá tesz.Minket minden mozgás érdekel, aminek köze van az állatokhoz, de ezeket nem csak űzni, hanem nézni is szeretjük.

Ha 2017-ben többet szeretnénk mozogni, akkor a versenysportokat hagyjuk meg másoknak.A csapatsport sem illik igazán hozzánk, de a versenylovaglás és a túrázás nekünk való.A hagyományos íjászat is elnyerheti a tetszésünket, mert ehhez figyelem, kitartás és állóképesség kell, ezek pedig megvannak bennünk.
Bak: Ha 2017-re megfogadtuk, hogy többet mozgunk, akkor a tipikus csapatjáték nem való hozzánk, mert nem tűrjük, hogy mások mondják meg, hogy mit és hogyan csináljunk.Habár szeretünk egyedül sportolni, mégis egy edzőre szükségünk van.Ő segít, ha kérjük, de közben meghagyja a személyes terünket is.

Jellemző ránk a hatalmas akarat és kitartás.Rendszeresen harcban állunk önmagunkkal, mert szeretnénk leküzdeni a fizikai korlátainkat.Hozzánk jól illik a maratoni futás, a síelés, a sziklamászás és a tereprali.

Vízöntő: Ha 2017-re megfogadtuk, hogy többet fogunk sportolni, akkor igazán komoly kihívás elé állítottuk magunkat, hiszen spirituális természetként nem szeretjük a mozgást.A sportot nyűgnek érezzük, ezért nagyon nehezen vesszük rá magunkat az aktív tevékenységekre.

Szeretjük a természetességet, valamint elfogadjuk önmagunkat és másokat olyannak, amilyenek, mert nekünk a belső kisugárzás az igazán fontos, nem a külső.Mozogni azonban kell, ha egészségesek szeretnénk maradni.A Vízöntőkből nagyszerű pankrátor vagy artista válhat, de akkor is jól döntünk, ha a darts, a Tai Chi vagy a borsó-céllövő verseny valamelyikét választjuk.

Halak: Nyugodt, türelmes, higgadt személyiségünk miatt a relaxáló sportokat kell keresnünk.Ezen kívül nagyon szeretjük az olyan csoportos vízi tevékenységeket, mint a váltóúszás és a vízilabda.A küzdelmet igénylő mozgásformáknak is adhatunk esélyt.Ilyen például az evezés, a vitorlázás és a kenuzás.

Ha 2017-ben többet akarunk sportolni, akkor azt ne egyedül, hanem a barátokkal és a partnerünkkel csináljuk.Egyedül maximum a szaunázás jöhet szóba.

(Forrás: noiportal.hu)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések