Bíró Lajos érdekfeszítő előadást tartott a szőlő és a bőr ősi titkairól Nyíregyházán

Jóval régebbre nyúlik vissza a múltunk a szőlővel és borral, mint gondolnánk – derült ki az előadáson. 

Meghökkentő, ám leginkább tanulságos előadáson derült fény a magyarok szőlővel és borral kapcsolatos, több ezer éves történelmére kedd délután a Váci Mihály Kulturális Központban. Bíró Lajos író és magyarságkutató 34 éve foglalkozik a magyar őstörténet, a nyelvünkbe rejtett bölcsesség és a magyar ősvallás felgöngyölítésével. Számos könyve jelent meg a témával összefüggésben, köztük A szőlő és a bor ősi titkai címmel is egy, melyből érdekfeszítő eredményeket közölt hallgatóságával.

Valótlan az állítás

– A közhiedelemmel ellentétben a magyarok nem a mongolokkal mutatnak rokonságot, hanem a szabír és szkíta népek leszármazottjai vagyunk. Ezért az az állítás is valótlan, hogy a mai Mongólia területéről ­indultunk útnak a Kárpát-­medencébe, hiszen az ősi Szubartu tartomány (a későbbi Mezopotámia egy része) volt a hazája ezeknek az embereknek – kezdte prezentációját a kutató. Erre nem kevesebb a bizonyíték, minthogy két tucatnyi magyar helynév van az ókori Szíria területén, illetve egy ókori, Mezopotámiát ábrázoló térképen Árpád város nevű helységet is találtak.

Amerikai tudósok 10 éven keresztül vizsgálták a ma is létező szőlőfajták eredetét. A kutatás alatt kiderült, hogy ezen növények egykori származását a mai Törökország déli részére, az egykori észak-mezopotámiai területre, valamint Lydia állam körzetébe helyezik a szakemberek. Lydiában a bor neve egyébiránt baka volt, ami utalás egy ősi, bakator nevű fajtára, melynek különlegessége önbeporzó képességében rejlett. Az ebből a típusból készült aszú egészen a kínai császári udvarig is eljutott, ahol nagy népszerűségnek örvendett zamatos íze miatt. A fennmaradt adatok szerint már Kr.e. 8000–5000 között foglalkoztak az ottani szabír és szkíta lakosok a szőlő szaporításával.

Szavaink eredete

– Az a kijelentés, miszerint mezőgazdasághoz és állattartáshoz köthető szavaink török eredetűek, szintén nem fedi a valóságot. Ugyanis a két alapvető szó, mint a szőlő és a bor szóbokor megfelelője nem található meg a török nyelvben – ismertette kutatásainak eredményét Bíró Lajos. A magyarázat egyszerű: mindig az „átvevő nyelvben” van magyarázó szó az adott kifejezéshez illesztve – így például a perzsában –, ami „bor“ helyett „bor italt“ nevez meg, tehát a magyar nem lehet átvevő.

Szimbolikus összefüggések

A szőlő szavunk mindemellett szimbolikus jelentéseket is takar: a bogyós termésű növény a termékenység egy ősi alakja volt, így a gyümölcsöt a szülő nővel hozták összefüggésbe. Bizonyítékként szolgál egy, a Duna folyásától jobbra talált, kb. 4000 éves magyarországi szobrocska, amely egy több mellű ős-anya istennőt, Kybelét ábrázolja. A „szül“ szavunk a szőlő szó egyik szóbokra: szülő-fa, mely megegyezik az élet fájával, amely az égig ér – míg a szőlőnövény, ha nem vágják vissza, szintén képes a végletekig megnyúlni és növekedni. Hasonlóan érdekes a szil(fa) szavunk, amely az ókorban szilárdsága miatt szőlőtámasztékként szolgált.

Felkészítés a túlvilágra

Dionüszosz talán az egyik legismertebb görög isten, aki nem csak a bor és mámor, de az ezzel együtt járó extázis istene is volt. Ez azért is érdekes, mert a magyarok ősvallása az ex­tázis vallás, ami a sámán kultuszból ismert. Dionüszoszt rengetegszer ábrázolják egyik kezében dobbal, ami a tánc és mulatság egyik kelléke volt. A boristen misztériumának nem a féktelen mulatozás volt elsődleges célja. Lényege abban rejlett, hogy az eufórikus állapotot elérve a beavatáson felkészítsék az embert a túlvilági létre. Ezeket a legújabb kutatási eredményeket látva valószínűleg sokan újraértelmezik majd a régmúlt idők népeinek tudását és szokásait.

VIA