1959. március 21-én akasztották fel az 1956-os forradalom és szabadságharc legfiatalabb elítéltjét, Mansfeld Pétert.
A kommunista megtorlók a Tanácsköztársaságnak is nevezett 1919-es kommunista terror előtti tisztelgésül választották ki az időpontot, a fiatalember a kivégzésekor tizenegy nappal múlt tizennyolc éves.
A szabadságharc kitörésekor még csupán tizenöt és fél esztendős vasesztergályos szakmunkástanuló a Széna téri ellenállókhoz csatlakozott, és ott Szabó János parancsnok alatt szolgált mint gépkocsis összekötő. Ez volt rövidke élete legmeghatározóbb időszaka, ugyanis állítása szerint „Szabó bácsitól” kapta az utasítást, hogy „élete végéig őrizze a forradalmat”. Ez a parancs indította el a mártírhalálba vezető úton.
Mansfeld egyetlen bűne az volt, hogy nem kívánt beletörődni a vereségbe, és főleg abba nem, ami utána jött: a megtorlásba, ezért barátaival megtervezte, hogy a levert szabadságharc után hogyan tartsa életben a koncepciós perektől ellehetetlenített országban a szabadság eszményét.
A forradalom újraélesztése, a megtorlásokkal szembeni ellenállás és ötvenhatos szerepvállalásáért elítélt sógorának kiszabadítása is cselekvésre ösztönözte. Barátaival fegyvereket gyűjtöttek. Mansfeld bejutott Piros László volt belügyminiszter rózsadombi villájába is, de az innen elhozott gépfegyvert és gránátot az utcán egy rendőr elvette tőle.
A kommunistáknak kapóra jött a fiatalok szerveződése, főleg, hogy Mansfeldék közül szinte mindenkinek volt ötvenhatos múltja. Ez kiváló lehetőség volt a bíróságnak, hogy elrettentse a pesti és budai srácokat a további szervezkedésektől. 1958-ban őrizetbe vették a fiatalokat, és több hónapos, kínvallatásokkal tűzdelt előzetes letartóztatás következett, amely alatt minden igyekezetük ellenére sem sikerült megtörniük a még mindig csak 17 éves Mansfeldet.
A Mansfeld és társai elleni eljárás klasszikus koncepciós per volt: a felhozott vádpontok egy része hazugság, más része túlzás, a maradék pedig súlytalan cselekmény volt. Egyértelmű volt a per politikai, koncepciós jellege.
A hattagú „terrorbanda” ügyét 1958 októberében kezdték tárgyalni, a vádiratban a legsúlyosabb vádpont az „ellenforradalmi indíttatásból” elkövetett, a népi demokratikus hatalom elleni szervezkedés, valamint két rendbéli gyilkosságra szövetkezés szerepelt. A rendszer a perrel azt a propagandatételt akarta bizonyítani, hogy a forradalmat a köztörvényes és reakciós elemek összefogása jellemezte. Az ügyész az első és másodrendű vádlottra halálbüntetést kért, de a bíróság 1958. november 21-én első fokon „csak” életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Vágó Tibor vezette Népbírósági Tanácsa azonban Mansfeldet 1959. március 19-én halálbüntetésre ítélte.
Az idén februárban elhunyt ’56-os forradalmár, Varga János a fiatalkorúak Markó utcai fogdáján 1957. október–novemberében egy zárkában raboskodott Mansfeld Péterrel, miután a Corvin közt védő Vajdahunyad utcai felkelők csoportjával, köztük Wittner Máriával letartóztatták és kínvallatták, majd Apró Antal – Dobrev Klára nagyapja – vezényletére kirakatperbe fogták őket.
Varga János egy esztendeje így emlékezett meg Mansfeld Péterről:
Őt a börtönszokásokkal ellentétben nem hajnalban, hanem délelőtt végezték ki, vasárnap, a magyarországi kommunisták egyik legnagyobb ünnepén, az 1919-es vörös terror bevezetésének március 21-i évfordulóján.
Valósággal tort ültek az 1959-es kivégzésekor is éppen csak 18 éves Mansfeld Péteren a bolsevikok, aminek az lehetett az oka, hogy Péter a bíróság előtt is bátran hangoztatta gyűlöletét a rezsimmel szemben és mélységes tiszteletét a Széna téri szabadságharcosok parancsnoka, azaz Szabó bácsi iránt.
0 Megjegyzések