Az 1956. október 23-án kitört magyar forradalmat 68 éve, november 4-én kezdték meg leverni a bevonuló szovjet csapatok: a forgószél hadművelet keretében már hajnalban egyszerre három irányból indultak a fővárosba, Budapestre. Előbb a pesti oldalt a Duna teljes vonalában ellenőrzésük alá vonva, majd Budára is átkelve.
A harcot a Budaörsi úti laktanya megtámadásával kezdték, majd a város számos más megjelölt célpontja ellen is támadásba lendültek a forradalom leverésére. Nagy Imre segítséget kért az ENSZ-től utolsó rádióbeszédében, majd társaival a jugoszláv nagykövetségen keresett menedéket.
"Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével."
Nagy Imre november 4-én hajnali 5.20-kor elmondott híres rádióbeszéde azonban csak részben felelt meg a valóságnak. A kormány nem állt a helyén, a fegyveres ellenállásra nem a hadsereg, hanem a felkelő csoportok készültek. A miniszterelnöknek nem is lehetett pontos képe a kialakult helyzetről.
A szovjet vezetés, miután tájékozódott a magyarországi eseményekről, azonnal mozgósításba kezdett. Ennek megfelelően október 24-én hajnalban szovjet egységek - negyjából 6000 katona, 290 harckocsi, 120 páncélozott jármű - jelent meg Budapest utcáin. Másnap október 25-én újabb 3 hadosztály - mintegy 20 ezer ember - csatlakozott a fővárosban állomásozó erőkhöz. A szovjet politikai és katonai vezetés azonban nem számolt komoly fegyveres ellenállással. Tévedtek. Ekkor már nem volt elegendő a katonai erődemonstráció. A fővárosban már jelentősebb ellenállási gócpontok alakultak ki a VIII., IX. kerületben, a Baross és Széna téren, valamint Pesterzsébeten és Csepelen.
Október 30-a két szempontból is fordulópontot jelentett. Egyrészt a szovjet vezetés elhatározta, hogy kivonja a csapatait Budapestről, másrészt döntöttek egy új hadművelet végrehajtásáról.
A katonai megoldás mellett főleg Mikoján és Szuszlov kardoskodott, végül Mamszurov altábornagyot megbízták a "Forgószél" fedőnevű hadművelet előkészítésével.
Első lépésként október 30-án újabb egységek - a 31. légideszant gárdahadosztály, 114. és 381. ejtőernyős-deszant ezredeinek alegységei - érkeztek a veszprémi reptérre. Másnap a harkovi 35. gépesített gárdahadosztályt is Magyarországra vezényelték. A Tökölön állomásozó Különleges Hadtest, Lascsenko altábornagy vezetésével megkezdte készletei feltöltését. A Mamszurov altábornagy parancsnoksága alatt álló 38. összfegyvernemi hadsereg az ország keleti részén állomásozott.
Nagy Imre hiába tiltakozott a szovjet csapatmozgások ellen, nem történt semmi. Válaszul november 1-jén a miniszterelnök bejelentette az ország semlegességét, és kilépését a Varsói Szerződésből. Még ugyanezen a napon újabb szovjet harckocsizó hadosztály lépte át a magyar határt, valamint a Babadzsanjan altábornagy vezette 8. gépesített hadsereg Debrecen, Szolnok, Kecskemét, Gyöngyös térségében megkezdte a hadművelet előkészítését.
Három fő csapásirányt jelöltek ki a haditervben.
A Különleges Egység feladata volt Budapest elfoglalása, a 38. összfegyvernemi hadseregnek a Dunántúlt, míg a 8. gépesített hadseregnek az ország keleti felét kellett ellenőrzése alá vonnia.
A hadművelet megkezdését a "Mennydörgés-444" ("Grom-444") jelszó elhangzása jelezte.
Magyar idő szerint november 4-én hajnali négy órakor megindult az offenzíva Magyarország ellen. A Kreml urai semmit nem bíztak a véletlenre, a célok egyértelműek voltak, ettől függetlenül azonban ismét rosszul mérték fel a helyzetet. Hruscsov megkérdezte Konyev (Varsói Szerződés csapatainak főparancsnoka) marsallt, hogy mennyi ideig tartana a status quo helyreállítása Magyarországon. A válasz rövid és tömör volt: "Három nap. Nincs többre szükség."
November 11-ére a szovjetek gyakorlatilag megtörték a fegyveres ellenállást az országban. A veszteséglistákat tekintve - a forradalom teljes időtartamára vonatkoztatva - a következőket láthatjuk. A szovjet honvédelmi minisztérium adatai szerint a hadsereg 669 katonát veszített, 1540 pedig megsebesült. Ezzel szemben a Magyar Néphadsereg állományából 185 fő vesztette életét, és 137-en megsebesültek.
Természetesen az összes magyar áldozat számát jóval nehezebb megadni, az elsődleges becslések szerint a harcokban 2500 fegyveres és civil halt meg (ötből négyen Budapesten). A sortüzekben további 300-350 ember vesztette életét, a megtorlások során pedig 229-en. A kórházak legalább 20 ezer sebesültet ápoltak. Végül mintegy 200 ezer ember a kivándorlást választotta.
0 Megjegyzések