Az Európai Unió jelenlegi vezetése hiába igyekszik másként beállítani a helyzetet, a nemzeti alkotmányok a szuverenitás védőbástyájaként mindig az EU jogrendszere felett állnak, ugyanakkor Ursula von der Leyen, aki a lengyeleknek járó uniós forrásokkal lényegében lefizette Tusk-ot, Lengyelországgal szemben elérte, hogy meghajoljon az uniós jog alatt.
Mint arról korábban portálunk hosszabb elemzésben is beszámolt, Lengyelország úgy férhet hozzá az uniós forrásokhoz, hogy cserébe fel kellett adnia a szuverenitását, és elismerni az uniós jogot a lengyel alkotmány fölött. Brüsszel ugyanakkor szemet huny Tusk politikai tisztogatásai felett is. A brüsszeli döntés által felvetett szuverenitási kérdésről kérdeztük Gulyás Gergely kancelláriaminisztert is a legutóbbi Kormányinfón, ahol arról beszélt Brüsszel „szerződésmódosítás nélkül, lopakodó hatáskörbővítéssel igyekszik újabb és újabb területekre a saját hatáskörét kiterjeszteni, amelyek vagy közös hatáskörben voltak, tehát tagállam és az unió is szabályozott, vagy csak és kizárólag tagállami hatáskörbe tartoztak”.
Mint megjegyezte, nemcsak Magyarországnak,
de a német alkotmánybíróságnak is számtalan olyan döntése született,
amely kijelöli a közösségi jog alkalmazásának határait, és alkotmányos
kereteket például nem írhat felül közösségi jog sem. A lengyel
szuverenitás kérdéséhez csatlakozik legújabb elemzésében a XXI. Század
Intézet is, amely megállapítja, „a jogállamisági csörték a legkevésbé
sem az alapvető jogok vagy a demokrácia érvényesülését, hanem csak és
kizárólag a tagállami önrendelkezésről való lemondást célozták”. Mint
kiemelik, az uniós források felszabadításáért cserébe minden
híreszteléssel szemben az új lengyel kormánynak nem kellett reformokat
elfogadni, az ő részükről elég a puszta törekvés.
Annál is inkább, mivel a lengyel akcióterv a korábbi kormány jogszabályváltoztatásaira hivatkozik megvalósított reformok gyanánt. A 2022 májusában elfogadott jogszabályok értelmében megszűnt az EU által kifogásolt legfelsőbb bírósági fegyelmi kamara és megkezdte munkáját az új, a szakmai felelősség ügyeivel foglalkozó kamara, valamint a bírák kinevezésével kapcsolatos brüsszeli ellenvetéseket is rendezték. Ezek az intézkedések két évvel ezelőtt még nem voltak elégségesek a bizottsági kifogások teljes körű rendezéséhez, most viszont már azok. Pedig semmi sem változott Lengyelországban, csak a kormány összetétele lett más
- írják. Hozzáteszik,
Lengyelország példája nem egyedi. Egyes országok vonatkozásában olyan „magas a léc”, hogy az újabb és újabb reformjavaslatok éveken át nem vezetnek eredményre, máshol pedig – mint ahogyan ezt az Európai Bíróság egy, a máltai igazságszolgáltatást érintő ügyében hozott döntése is alátámasztja – az sem ellentétes a bíróságok függetlenségének elvével, ha egy tagállam miniszterelnöke maga dönt a bírói kinevezésekről…
Felhívják a figyelmet arra, hogy
az Európai Unió jelenlegi vezetése ugyanis hiába igyekszik másként beállítani a helyzetet, a nemzeti alkotmányok a szuverenitás védőbástyájaként mindig az EU jogrendszere felett állnak. „Az Európai Bíróság minden határozata kötelező a tagállamok hatóságaira, s így a nemzeti bíróságokat is. Az uniós jog elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben, beleértve az alkotmányos rendelkezéseket is.” – kritizált korábban egy lengyel alkotmánybírósági döntést Ursula von der Leyen bizottsági elnök. Von der Leyen akkori állásfoglalása azért is álságos, mert saját tagállamának alkotmányos rendelkezései, vagyis a német alkotmány Európa-záradéka egyértelmű kitételként tartalmazza, hogy a német Alaptörvény az uniós jog felett áll, a Németország uniós tagságából eredő következmények nem sérthetik az alkotmány megváltoztathatatlan rendelkezéseit.
(Pestisracok.hu)
0 Megjegyzések