Pár hónappal a 16. születésnapom előtt néztem meg először a World Press Photo kiállítást. Tudjátok, azt, ahonnan most Dúró Dóra meg a kormány kitiltaná a fiatalokat.
Azért emlékszem ennyire pontosan az időzítésre, mert pont akkor mutatták be a mozikban az Igazából Szerelem című filmet.
Szóval érdeklődő gimnazistaként elmentem a barátaimmal a múzeumba, a csodálatos, felemelő, megrázó képeken keresztül beleláttam picit a jemeni fiatalok kilátástalan életébe,
szurinámi prostituáltak szemein keresztül néztem végig az illegális bányászat okozta természetpusztítás következményeit, és óriási büszkeséggel töltött el az, hogy az egyik kategóriában a Népszabadság fotósa nyerte meg a fődíjat.
Tanultam a világról, emberi sorsokról, drámákról, messzi országokban zajló ijesztő, vagy épp reményteli folyamatokról - majd teljesen normális, ép gondolkodású emberként álltunk tovább, átmentünk a moziba, és megnéztük minden idők egyik legaranyosabb karácsonyi filmjét. Ez akkor, 2003-ban a világ legnormálisabb dolgának számított.
Aztán eltelt húsz év, és ott tartunk, hogy hazánkat olyan politikusok vezetik, a törvényeinket olyan emberek alakítják, akik mérhetetlenül lenézik és semmibe veszik a fiatalokat. Könyveket fóliáznak, kiállításokat tiltanak be, lecentizik a távolságot a suli és a könyvesbolt között, nehogy véletlenül túl közel legyen a kettő egymáshoz, és a levegőn keresztül átszivárogjon a diákok szellemi fejlődését megmérgező néhány dilemma, vita, vagy kritikus gondolat.
Az elmúlt hónapokban sokat gondolkodtam azon, hogy tulajdonképpen melyik a megvetendőbb a két rossz opció közül: ha a Fideszben tényleg olyan kőostoba emberek ülnek, akik szerint tényleg bármi történik egy fiatal ember szellemi fejlődésében attól, hogy elolvas egy képregényt amiben egy, az alaptörvényben nem szentesített családmodellt mutatnak be - vagy pedig csak annyira undorítóan cinikus ott mindenki, hogy minden további probléma nélkül fosztanak meg egy jó propagandahír reményében egy teljes generációt irodalomtól, kultúrától vagy művészettől, azzal a felkiáltással, hogy "tök mindegy, úgyse fognak még egy jó darabig szavazni".
Na, többek között ezért örülök annyira a Momentum ifjúsági szervezetének, a Momentum TizenX kezdeményezésének arról, hogy igenis szállítsuk le a választói korhatárt számos európai országhoz hasonlóan nálunk is 16 évre.
Persze, szólnak emellett teljesen alapvető, logikus érvek is:
ha valaki 16 évesen elhagyhatja az iskolát, elmehet dolgozni, és büntethetővé válik, akkor bizony teljes lelki nyugalommal lehetne őt hagyni beleszólni a közügyek alakulásába is.
De legalább ennyire fontos szempont számomra az is, hogy ha már ez a kormány a mostani fiatalok európai jövőjével, oktatásával, egészséges, tiszta környezethez való jogával hazardírozik megállás nélkül, és pár választói jó pont érdekében építi a politikáját a fiatalok teljes lenézésre és infantilizálására, akkor merjen a szavazófülkében is szembesülni ennek a kormányzásnak a következményeivel is.
A mostani 16 évesek nem kisbabák, nem "ártatlan lelkek", akiket meg kell védeni egy könyvtől vagy egy képtől, hanem talán a legtudatosabb, legbátrabb generációnak a tagjai, akik vezetik a tüntetéseket a szabad oktatásért, a klímavészhelyzet elleni fellépésért, és az egyenlő jogokért. Sokkal jobb hely lenne az ország, ha ők is alakíthatnák.
0 Megjegyzések