A hazafiként megfogalmazott véleményét a közösségi média által több száz millió emberhez eljuttató Tucker Carlsonra azért figyelnek sokan, mert sokkal őszintébben beszél, mint bárki más – mondta Lánczi Tamás politológus a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában az MTI beszámolója szerint.
Lánczi
Tamást annak kapcsán kérdezték, hogy a neves amerikai médiaszemélyiség,
befolyásos amerikai konzervatív politikai kommentátor a napokban
interjút adott a Mandiner hetilapnak.
Arra a kérdésre, hogy az
amerikai közéleti szereplőnek mekkora hatása lehet az Egyesült Államok
közvéleményére, a politológus azt mondta: Carlson eredetileg egy
közkedvelt újságíró, aki azért rendkívül népszerű az Egyesült
Államokban, mert „sokkal őszintébben beszél, mint bárki más”.
Hozzáfűzte:
éppen ez az őszinteség lett sok a médiának, ezért igyekeztek leszámolni
Carlsonnal Amerikában, ám nem számoltak azzal, hogy ő a „második
nyilvánosság”, a közösségi média segítségével még annál is sokkal több
emberhez fog eljutni, mint a Fox News amerikai hírcsatorna, korábbi
munkahelye révén.
Konzervatív vélményvezér
Lánczi
Tamás szerint az a vélemény, amit Carlson képvisel, tulajdonképpen
olyan, mint a „szabad Amerika hangja”, mert ő maga is úgy gondolja:
napjainkban az amerikai közvéleményben, nyilvánosságban, médiában,
politikában csak az a fősodor jelenhet meg, amit Washington diktál, az
alternatív véleményeket pedig igyekeznek elnyomni.
Kiemelte, hogy Tucker Carlson ma már nem újságíró, hanem annál sokkal több: egy komoly politikai véleményvezér, aki „lassan abba a magasságba emelkedik”, ahol a korábbi elnök, Donald Trump van, hiszen arra a „néptribunusi szerepre”, amelyet magáénak vall, nagyon sokan vevők az Egyesült Államokban.
Lánczi Tamás közölte: a
médiaszemélyiség kemény és megalapozott kritikát gyakorol az amerikai
politikára nézve. – Elmélete szerint a két nagy párt felosztotta az
amerikai politikai teret, kartellbe szerveződött, emiatt pedig a
demokratikus akaratképzés lehetősége korlátozottá vált. Szerinte egy
szűk kör dönti el, hogy mi fog történni, a választók pedig igazából
mindegy, hogy melyik oldalra szavaznak – mondta Carlsonról a
politológus.
Trump személye garancia
A
magyar–amerikai kapcsolatokról, illetve a magyar kormánynak a
republikánus párt iránt megmutatkozó szimpátiájáról szólva Lánczi Tamás
kifejtette: jelenleg Donald Trump az, aki Magyarország
érdekérvényesítési szempontjából a legkedvezőbb politikát képviseli az
Egyesült Államokban. Úgy véli: logikus, hogy a magyar kormányzat a
republikánus párt trumpi szárnyára teszi a voksát, ugyanis ez a magyar
érdek.
Kijelentette: Trump elnökként nem gátolta a magyar
törekvéseket, vele Magyarország jól tudott együttműködni, ezzel szemben a
Biden-kormányzat számos országban beavatkozási politikát folytat.
Példaként hozta fel, hogy David Pressman amerikai nagykövet
magyarországi tevékenysége során is állást foglal, politikai
rokonszenvet nyilvánít, főbírákkal találkozik.
– Az amerikai nagykövetség „ahelyett, hogy az amerikai érdekeknek megfelelően lépne fel, a demokrata párt radikális, liberális szárnyának a szája íze szerint jár el, (…) agresszíven megpróbálja végrehajtani annak programját” – fogalmazott a politológus.
Aláhúzta: a
magyar diplomácia ahhoz próbál viszonyulni, hogy milyen kínálat van az
amerikai ”politikai piacon”, és ebből próbálja kiválasztani a
legkedvezőbbet. – Jelenleg ezt az ígéretet Donald Trump hordozza magában
– tette hozzá.
A beszélgetés során felidézték a Mandiner
legfrissebb számában megjelent interjút, amelyben Tucker Carlson nyíltan
beszélt Amerika álszentségéről: eszerint az Egyesült Államok a jó, és
mindenki gonosz, aki az útjába áll egy általa vezetett világrendnek,
közben pedig kormányokat dönt meg.
Lánczi Tamás azt mondta: az a politika, amit az Egyesült Államok folytatott az elmúlt 15-20 évben, eredménytelen volt. – Sok olyan konfliktusba ment bele – utalt Afganisztánra, Szíriára és Észak-Afrikára –, amely nyugati szempontból véres, katasztrofális kudarccal, anyagi és emberi áldozatokkal járt.
Közölte: Tucker Carlson morális
érvelést használ, ezzel az emberek szívére hat. Azt mondja, hogy amit
Amerika tesz, az helytelen, de azt is lehet mondani, hogy amit Amerika
tesz, az a nyugati életforma szempontjából nem hasznos.
Igazi hazafi
A
politológus felhívta a figyelmet arra is, hogy Tucker Carlson „igazi
hazafiként bírálja az amerikai kormányzatot”, és azt szeretné, ha az
Egyesült Államok visszatérne a 2000-es évek előtt járt útra. Eszerint
nem lenne szabad beavatkoznia más országok belügyeibe, új
szövetségeseket kellene gyűjtenie és a demokrata szemlélet terjesztése
helyett képviselnie kellene az amerikai érdekeket.
– Sokban
rímel egymásra az a kritika, amit Tucker Carlson és – sokkal
diszkrétebb formában – a magyar kormány is megfogalmaz, ráadásul a
magyar és amerikai emberek között sok hasonlóság is van, így sok
mindenben lehetne együttműködni – mondta Lánczi Tamás.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések