Nincs arra érdemi jogi megoldás, hogy a tagállamok költségvetési igényeket érvényesítsenek az Európai Unióval szemben – fejtette ki Petri Bernadett, a XXI. Század Intézet kutatója a Magyar Nemzetnek.
Ezt a kutató annak kapcsán jelentette ki, hogy Schiffer András ügyvéd felvetette: ha Magyarország nem kap uniós pénzt, akkor függessze fel a befizetéseket Brüsszelnek. Petri Bernadett hozzátette, arra nincsen jogi megoldás, hogy mi történik, ha nem megfelelően gazdálkodik az EU, ami az utóbbi időben többször is felmerült.
Brüsszelt is számon kellene kérni
A
szakértő szerint arányos lépés lenne, ha az uniós intézmények
gazdálkodását ugyanúgy vizsgálnák, mint ahogyan Brüsszel kéri számon az
egyes tagállamok gazdálkodását.
A nem megfelelően gazdálkodó
tagállamok ellen sokféleképpen fel lehet lépni, amire példa a
kötelezettségszegési eljárás vagy a jogállamisági feltételességi
mechanizmus, melynek alapján felfüggesztették a Magyarországnak járó
forrásokat. E szerint a tagállamok is felléphetnének az intézményekkel
szemben, azonban erre nem volt még precedens. A magyar kormánynak az
lenne a célja, hogy az arányos és jogszerű gazdálkodás számonkérhető
legyen az uniós intézményeken is. Egy ilyen keretrendszerben lehetne
hozni olyan intézkedést, miszerint egy tagállam megvizsgálhatná a
hozzájárulását egy nem megfelelő gazdálkodási elveket alkalmazó
költségvetéshez – vélekedett Petri Bernadett.
Hangsúlyozta, az
uniónak van arra jogalapja, hogy a tagállami kötelezettségeket
érvényesítse, azaz a pénzeket beszedje, de fordított esetben a
kötelezettségeit mindig betartó Magyarország jogsértést követne el.
Ezért sem választotta eddig a magyar kormány ezt az utat, mert jogi
értelemben a hozzájárulás biztosítása kötelezettségünk – mutatott rá a
XXI. Század Intézet kutatója. Hozzátette, ha van egy ilyen jellegű lépés
és azt az Európai Unió valamilyen jogi eljárásban érvényesíti
Magyarországgal szemben, akkor a szabályok és az Európai Bíróság
ítélkezési gyakorlata alapján hazánk ellen fognak dönteni.
Lehetnek következmények
Ebben
a helyzetben meg kell fontolni, milyen következményekkel jár egy ilyen
jellegű intézkedés. A magyar kormány végig jóhiszeműen, a szabályok
betartásával próbált eljárni.
Nem véletlenül tűzte a kormány az
uniós elnökség napirendjére az uniós intézmények jogállamisági
elszámoltathatóságát és az erre vonatkozó jogi megoldások kidolgozását,
mellyel célja az uniós intézmények számonkérhetőségét lehetővé tevő jogi
keretek megteremtése – fogalmazott.
Petri Bernadett
emlékeztetett: az Európai Unió költségvetésében a korábbinál nagyobb
arányban vannak jelen a saját források, amelyek a legtöbb esetben a
beszedett illetékekből állnak, de ezek mellett továbbra is jelentős az
egyes országok hozzájárulása. Utóbbiak három forrásból erednek: a bruttó
nemzeti jövedelem (GDP) adott aránya, a hozzáadottérték-adók egy része a
tagállamok hozzájárulásából, illetve az olyan egyéb bevételek, mint
például a nem újrahasznosított műanyag hulladék után fizetett járulékok.
Az uniós jogban nagyon szigorú szerződések rögzítik a tagállamok
befizetési kötelezettségét és azt is, hogy a pénzeket milyen jogcímen
kell befizetni – világított a források hátterére a szakértő.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések