A mentésirányító instrukciói alapján segített eszméletét vesztett édesapján egy hatéves kisfiú Miskolcon, olvasható a Blikk.hu-n megjelent cikkben.
A BOON számolt be róla, hogy a hétvégén a kisfiú Miskolcon töltötte az időt az apukájával, aki a kertben dolgozott. A nagy melegben egy vizes törülköző volt hivatott biztosítani a frissítést. A kimelegedett férfi megtörölte az arcát, ám nem vette észre, hogy egy lódarázs hűsölt a törülközőben. Az állat az arcán csípte meg a férfit, aki forróságot érzett, majd elájult és a fejét is beütötte.
A hatéves kisfiú nagyon megijedt, de nem vesztette el a lélekjelenlétét, hanem beszaladt a telefonért, majd felhívta anyukáját.
Az édesanyja azonnal értesítette a mentőket, így konferenciabeszélgetésben igyekeztek erőt adni a gyereknek, szakszerű tanácsokkal ellátva őt.Például – a mentők útmutatása alapján – egy kéznél levő jégkrémet tett az apuka mellkasára, ezzel ellenőrizve a légzés intenzitását, majd – a bejutást elősegítendő – megkötötte a kutyát és az utca végén várta a segítséget, amely időben meg is érkezett, két, életmentő injekció után pedig vissza is tért az élet a szülőbe.
A mentők elismeréssel nyilatkoztak Noel tevékenységéről, az elsődleges megállapítás szerint pedig körülbelül 15 percen múlott az édesapja élete– mondta a lapnak Noel keresztapja, aki joggal büszke a keresztfiára.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések