2023. július 28-án a badacsonytördemici strandon a Budapest Pride főszervezői közül két egyén kamerázni próbálta a Vármegyés Gyerektáborban résztvevő kiskorú fiúkat és lányokat, aminek mi rövid és határozott fellépésünkkel véget vetettünk. – írja közleményében a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a badacsonytördemici strandon történt eseményekkel kapcsolatban, amelyről a szervezet szerin számos országos sajtótermék beszámolt rendkívül egyoldalúan.
Nem tűrjük, hogy a ránk bízott gyerekeket videózzák a normálistól eltérő nemi identitású egyének, ugyanis nem tudhatjuk, hogy a fürdőruhás gyerekekről készített videofelvételeknek mi lesz a sorsa. A kamerázó egén később a sajtóban azt nyilatkozta, hogy „kvázi maguknak” rögzítették a látottakat. Nem tudjuk, hogy ez pontosan mit jelent, de kiskorú gyermekek videózása szülői engedély hiányában igenis aggodalomra ad okot az elmúlt időben napvilágra került számtalan pedofil-botrány tükrében.
A két egyén viselkedése miatt, valamint a tényszerű hazudozások miatt jogi úton veszünk elégtételt a magánszemélyekkel és a hazudozó sajtótermékekkel szemben is. Az agresszíven, fenyegetőző módon fellépő leszbikus pár a táborozó gyermekek némelyikében komoly megdöbbenést és riadalmat okozott, ezért feltétlenül rendőrségi feljelentést teszünk. A jogi eljárásokról és az ügyek fejleményeiről minden esetben beszámolunk majd – áll a közleményben.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések