Gépüket lelőhették Moszkvától nem messze.
Az orosz légügyi hatóságok megerősítették: Jevgenyij Prigozsin és Dmitrij Utkin, a Wagner-csoport alapítói is meghaltak abban a légi balesetben, amely szerdán történt Moszkvától nem messze.
A
Wagner-csoport alapítói egy Embraer magánrepülőn tartottak Moszkvából
Szentpétervárra, amikor gépük lezuhant, a hírek szerint lelőhették a
járművet.
A gépen az utaslista szerint tízen utaztak, a balesetet senki nem éltet túl.
A
szerencsétlenség napra pontosan két hónappal az után történt, hogy
Prigozsin vezetésével a Wagner-csoport puccsot kísérelt meg a moszkvai
vezetés ellen. A támadás szűk egy nap alatt lezárult, akkor Prigozsin
lehetőséget kapott arra, hogy zsoldosaival együtt Belaruszba távozzon.
Egy
nappal ezelőtt még úgy tűnt, Prigozsin Afrikában van, legalábbis onnan
posztolt egy videót, amelynek a hitelességét nem tudták megerősíteni. A
Moscow Timesnak egy újságíró mindenesetre most azt nyilatkozta,
Prigozsin szerdán tért vissza Oroszországba.
A 62 éves Prigozsint a
Kreml, sőt, Vlagyimir Putyin államfő kreálmányának tartották, és hű is
volt hozzá 2014-ban alapított csoportjával együtt (igaz, azt egészen az
ukrajnai háborúig nem volt hajlandó elismerni, hogy hozzá köthet a
szervezet). Júniusra azonban egyre sűrűbben kritizálta a moszkvai hadi
vezetést, ennek vége volt a június 23-24-i puccs.
A másik
megnevezett áldozat, Dmitrij Utkin kevésbé volt ismert, de ő volt az,
aki annyira vonzódott a náci eszmékhez, hogy Richard Wagner
zeneszerzőről nevezte el csapatát.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések