Különleges feladat elvégzésére kapott megbízást a műsorvezető.
Borbás Marcsi a mai napig ugyanazzal a lendülettel és energiával
dolgozik, számos projektje van, és nem is vágyott ennél többre. Csupán
egyet szeretne, még néhány napot pihenni, hiszen jóformán a nyarat is
végigdolgozza – olvasható a Blikk oldalán.
Munka, pihenés, család
„Összesen négy napom volt a pihenésre nyáron. Végigdolgozom ezt az időszakot is, de azt beszéltük a családdal, hogy igyekszem majd néhány napot még valamikor ősszel kiszorítani magamnak, mert jó lenne még pihenni kicsit” – kezdte a lapnak a műsorvezető, aki amellett, hogy folyamatosan forgat, az egészséges életmóddal, szépségápolással és a kertje gondozásával is foglalkozik.
„Nem is szeretnék már semmi újat vállalni, bőven elég, ami van. Ott vannak a forgatások, a natúr kozmetikumokkal kapcsolatos projektem és a hatalmas kertem. Azt gondolom, a bőrünk és az emésztésünk a két legfontosabb szervünk, ha az rendben van, akkor minden. Nekem ez szívügyem, amivel segíteni szeretnék az embereknek” – fogalmazott a televíziós, aki pontosan tudja, mindez milyen fontos, hiszen egy korábbi betegsége miatt nátriumglukamát-érzékenység alakult ki nála, azaz,
ha nem nézi át pontosan az elfogyasztott élelmiszerek összetevőit, az erős fájdalmat és rosszullétet okozhat neki.
„Mindemellett
ott van a családom, akiktől nem szeretnék és nem is tudok már több időt
elvenni. Bőven elég, ami van, tényleg nem vágyom másra, csak még néhány
nap szabadságra” – mondja.
Nemzeti ünnepünk háziasszonya lesz
Erre egyelőre nem kerülhet sor, ugyanis a felsoroltakon túl augusztus 20-án is fontos szerepben tűnik fel.
Ő lesz a fővárosban megrendezett rendezvénysorozat háziasszonya.
„Mind
a tizennégy helyszínre ellátogatok, egyik fesztiválról a másikra
utazom. Ennek a hátránya, hogy minden rendezvénybe csak belekapok,
semmit nem élvezhetek ki igazán, mert muszáj továbbállnom” – nyilatkozta a lapnak.
Államalapításhoz fűződő emlékei
Ezt követően felidézte az államalapítás ünnepéről szóló legkedvesebb emlékeit is a Blikknek: „A
gyerekkoromra tudok visszagondolni... Madarason éltünk, és a falu
védőszentjét augusztus 15-én ünnepeltük, így mindig összekötődött a
búcsú az államalapítás ünnepével. Mivel ez egy bácskai település, ahol
főként mezőgazdasággal foglalkoznak, én ennek az új kenyérnek a
hangulatában nőttem fel, amikor már bent volt a búza, abból sütöttük az
első új kenyeret. Máig érzem az illatot és a fülemben van a ropogás
hangja”.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések