Letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta Bige László vesztegetési ügyében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség – tudta meg a Magyar Nemzet.
A milliárdos műtrágyakirályt pár hónapja nem jogerősen felmentette a bíróság, ám a döntéssel az ügyészség nem ért egyet. Bige és társai emellett egy kétmilliárdos hűtlen kezeléses ügyben is bíróság előtt állnak.
A minősített vesztegetés bűntette miatt a Bige László
ellen folyamatban lévő bűnügyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei
Főügyészség fellebbezést jelentett be a felmentő ítélet vonatkozásában –
tájékoztatta lapunkat a vádhatóság. A műtrágyakirályt 135 millió
forintos korrupcióval vádolja a főügyészség: a vádirat szerint a
milliárdos oligarcha 2009-ben üzleti kapcsolatba került egyik cége
termékének értékesítésével foglalkozó társaság vezetőjével. Ekkor
felajánlotta a cégvezetőnek, hogy nagy mennyiségű, valótlanul leértékelt
műtrágyát ad át részére. Az ajánlat arról is szólt, hogy a számla
nélküli értékesítésből befolyt összegeket a férfi mindezért cserébe
átadja Bigének. Az ügyészség szerint a készpénzért, számla nélkül
eladott termékekért 2010. januártól októberig több alkalommal befolyt,
összesen 135 millió forintot a műtrágyakirály meg is kapta. A bíróság
ugyanakkor áprilisban nem jogerősen, bizonyítottság hiányában
felmentette Bige Lászlót.
Börtönt kértek a milliárdosra
Az
ügyészség rögtön az ítélet utána jelezte, hogy fellebbeznek. A
közelmúltban elkészült írásos fellebbezésben pedig a vármegyei
főügyészség azt indítványozta, hogy a Debreceni Ítélőtábla változtassa
meg az ítéletet, és állapítsa meg a vádlott bűnösségét, továbbá szabjon
ki ezért vele szemben letöltendő börtönbüntetést. A fellebbezés
kérdésében a végső döntést majd a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség
fogja meghozni, ám információink szerint az ezzel kapcsolatos
indítványukat még nem nyújtották be az illetékes bírósághoz. A
műtrágyakirály egyébként egy másik büntetőügy miatt is bíróság előtt
áll, hiszen 2021 októberében többek között hűtlen kezelés miatt emeltek
vádat ellene és öt munkatársa ellen, mert kétmilliárd forinttal
károsíthatták meg a vállalkozó saját cégét. Ez az eljárás jelenleg
tárgyalási szakban van a Nyíregyházi Törvényszéken.
A rendőrség is „körbelőtte” Bigét
A
két bíróság előtt lévő ügy mellett Bigét egy nyomozati szakban zajló
bűnügy is érintheti. A milliárdos szolnoki cégével, a Bige Holding
Kft.-vel összefüggésben ugyanis nyomozást indított a rendőrség. Az ügy
előzménye, hogy még 2018 novemberében nagyszabású rendőri akció zajlott a
szolnoki műtrágyagyár területén. A rendőrség és a katasztrófavédelem
munkatársai valósággal megszállták a szolnoki gyárat. Azóta kiderült,
hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) veszélyes hulladékra elkövetett
hulladékgazdálkodás rendjének megsértésének bűntette miatt folytat
eljárást. A nyomozásban első körben három személyt „vettek elő” a
rendőrök, majd később még két emberrel bővült a gyanúsítottak köre. Úgy
tudjuk, az érintettek Bige vállalkozásához köthető személyek, és
mindannyian szabadlábon védekezhetnek.
Tizenegymilliárdos bírság kartellezésért
Bigével
kapcsolatban korábban azt is megírtuk, hogy cégének még jó ideig nem
kell befizetnie azt a tizenegymilliárdos büntetést, amit a Gazdasági
Versenyhivatal (GVH) szabott ki a baloldali oligarchához köthető
Nitrogénművek Zrt.-re. A rekordösszegű bírságot azután állapította meg a
versenyhivatal, hogy felmerült annak a gyanúja, a műtrágyakirály cége
többekkel együtt kartellezett, amivel súlyos károkat okozott a
gazdáknak. A bírság kiszabása után Bigéék azonnali jogvédelem iránti
kérelmet terjesztettek elő, abban a Fővárosi Törvényszék lapunknak adott
korábbi tájékoztatása szerint a Nitrogénműveknek kedvező döntés
született, amit a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla is
helybenhagyott. Ez azonban még változhat, hiszen, ha a kartellezés miatt
indult közigazgatási perben a bíróság a GVH határozatát helybenhagyja, a
cégcsoportnak be kell majd fizetnie a bírságot.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések