A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Tordai megint "állapotba került", elégtelent adott a kormánynak


Az Országgyűlés és a kormány munkáját is érte bírálta a napirend előtti felszólalások során, a parlament hétfői ülésén. Szóba kerültek az akkumulátorgyárak is. 


Tordai Bence (Párbeszéd) a kormány munkáját úgy értékelte: a lopás jól megy, a kormányzás kevéssé. Kijelentette: közpolitikai értelemben elégtelent kapott a kormány. Kiemelte: „éppen lemond" az igazságügyi miniszter, miközben „a helyettesével fémjelzett korrupciós per folyik". A „bosszútörvény" körül sem csitulnak az indulatok, a közoktatás második kormányzati vezetője viszont szintén lemond.

A hadsereg élén is „tisztogatási hullám" zajlik, az uniós forrást sem sikerül hazahoznia a kormánynak – folytatta. A jövő évi büdzsét a megszorítások költségvetésének nevezte. A legfontosabbnak a zöldügyeket ítélte, szerinte ezen a téren még a törvényeket sem sikerül betartatni. A nemzeti energia- és klímaterv sem készült el időre – mondta, és szakmailag elégtelennek nevezte a dokumentumot.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára úgy válaszolt: az érdemjegyet a választók adják a kormánynak.

A kormánypártok elkötelezettek a klímavédelem ügyében – hangsúlyozta. A kabinet úgy kívánja mérsékelni a környezeti terheket, hogy közben nem rontja a gazdaság teljesítőképességét és a magyar családok vállára sem tesz pluszterhet. Az uniós forrásokról szólva közölte: miközben számon kérik, miért nincsenek itt a források, bevallják, hogy részt vesznek a betarthatatlan feltételek állításában.

Felhozta azt is: a főpolgármester mozgalma félmilliárd forintot kapott a legutóbbi választási kampányban – jelentős részben külföldi valutában -, amelyről azt állítja, adománygyűjtő ládikákban gyűjtötték. Feltette a kérdést: mennyire életszerű ez. Szerinte az a valószínű, hogy az egész a „dollárbotrány" egyik leágazása. Választ vár a kormányoldal, honnan van a támogatás – mondta.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések