Szergej Sojgu a hadihelyzetről
Az ukrán fegyveres erők júliusban csaknem 21 ezer katonát veszítettek – közölte Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter az orosz fegyveres erők vezetőivel tartott megbeszélésen – írja a RIA Novosztyi.
„Az elmúlt hónapban csapataink sikeres akcióinak eredményeként az ellenség veszteségei 20 824 embert és 2227 egységnyi különböző fegyvert tettek ki” – jelentette ki az orosz védelmi miniszter hétfőn.
Az összefoglaló szerint az orosz hadsereg a nyár második hónapjában megsemmisített:
10 Leopard harckocsit;
11 amerikai Bradley BMP-t;
40 amerikai M777-es tüzérségi rendszert;
50 önjáró tüzérségi rendszert az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból, Németországból, Franciaországból és Lengyelországból.
Sojgu hangsúlyozta, hogy a Kijevnek szállított nyugati fegyverek nem hoztak sikereket a harctéren, hanem csak meghosszabbították a konfliktust.
A hadihelyzettel kapcsolatban elmondta: az ukrán erők a napokban megpróbáltak áttörni Orehov irányába, de ezt a próbálkozást visszaverték. A miniszter szerint az ukránok ebben a kísérletben is rengeteg embert és eszközt vesztettek. Az orosz sereg is mozgásban maradt ugyanakkor: több kisebb települést is elfoglaltak a kupjanszki régióban.
Sojgu szerint az ukrán ellentámadás kudarcát jelzi az is, hogy egyre több dróntámadást indítanak Moszkva és egyéb nagyvárosok ellen, miután a harctéren nem tudnak sikereket felmutatni a nyugati támogatóknak.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések