Az ítéletet azonban még halálbüntetésre is változtathatják.
Kilencvenszeres életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt egy amerikai szövetségi bíróság egy 24 éves fehér rasszista férfit, aki 2019-ben kifejezetten spanyolajkúakra vadászva, 23 embert megölt, további 22-t pedig megsebesített egy texasi bevásárlóközpontban – jelentette az El Paso Times című amerikai lap. Az elítélt egy februárban kötött vádalku folyományaként bűnösnek vallotta magát, és beleegyezett abba, hogy a halálbüntetés elkerülése érdekében kilencvenszeresen súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetésre ítéljék. A mostani ítélet a szövetségi bíróságon született, de ennek ellenére még Texas állam bírósága előtt is tárgyalják majd az ügyet,
és ott még akár halálra is ítélhetik.
A texasi El Pasóban hozott ítélethirdetést megelőző két tárgyalási napon a 22 sebesült túlélő, valamint a 23 áldozat hozzátartozói tettek tanúvallomást Crusius jelenlétében.
Holtan akarlak látni. Annyira gyűlöllek! A pokolban külön hely van a számodra”
–
mondta egyenesen a vádlott szemébe nézve egyikük. A vádirat szerint az
elkövető a támadás előtt több mint ezer kilométert vezetett éjszaka
Dallas külvárosából El Pasóba, ahol 2019. augusztus 3-án egy
gépkarabéllyal hajtotta végre a tömeggyilkosságot. Közvetlenül a támadás
előtt a férfi kiáltványt tett közzé az interneten, amelyben kijelenti,
hogy akciója válasz Texas spanyolajkú inváziójára.
Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek
0 Megjegyzések